A magyar sprinter, aki 10 másodperc alá szorítaná a 100 méteres síkfutás országos csúcsát

VINCZE SZABOLCSVINCZE SZABOLCS
Vágólapra másolva!
2022.12.14. 18:46
null
Pap Márk idén olyan eredményeket futott 100 méteren, amilyenre két évtizede nemigen volt példa Magyarországon (Fotók: Árvai Károly)
A 2022-es esztendő volt az első a húszéves Pap Márk pályafutásában, amelyet már kizárólag a síkfutásnak szentelt edzőjével, ifj. Tomhauser Istvánnal, és meg is lett az eredménye: az Ikarus BSE gátfutás után sprintre váltó atlétája idén olyan eredményeket futott 100 méteren, amilyenre két évtizede nemigen volt példa hazánkban.

 

 

A rajt előtt lazán üldögélt a hármas rajtkövön, miközben körülötte mindenki a Szuper Liga-döntő 100 méteres síkfutásának fináléja miatt izgult, aztán közepes rajt után megnyomta a táv második felét, és 10.17 másodperccel nyerte meg a futamot. Olyan idővel, amelynél jobbal Magyarországon 35 évvel ezelőtt győztek a magyar bajnokságon, és amelyhez hasonlót legutóbb két évtizede nemzetközi szintű sprinterünk, az Európa-bajnoki bronzérmes, olimpikon és országos csúcstartó Németh Roland produkált. Az sem von le az eredmény értékéből, hogy Pap Márk, az Ikarus BSE sprintere a megengedettnél nagyobb hátszélben érte el (+2.0 a megengedett, neki +2.9 volt). A 2022-es éve egyébként is remekül alakult, 10.25 másodperccel nyerte meg Miskolcon az U23-as országos bajnokságot, bőven a megengedett hátszélen belül (+0.4).

Miután a XIV. kerületi Batthyány Ilona Általános Iskolában kiszúrták, hogy ügyes, Pap Márk hétévesen kezdett el atletizálni az Ikarus BSE-nél, amelyben eleinte Vékony Judit és Nagy József foglalkozott vele. Tizenkét évesen felkerült ifj. Tomhauser Istvánhoz, aki a Táncsics Mihály Általános Iskola és Gimnázium testnevelő tanáraként már jól ismerte a fiút, aki akkor még gátfutónak készült. Azonban 2015-ben el kellett hagynia a fővárosi klubot, diplomata édesanyjával Brüsszelbe költözött, és ott is maradt 2019 nyaráig. Kint francia iskolába járt, megtanult két nyelvet, és közben a fejlődése sem torpant meg, még Belgiumban, Gentben 7.80-as eredményt ért el fedett pályán 60 méter gáton, amivel három századdal megdöntötte a versenyszám korosztályos magyar csúcsát.

Hazatérve egyből rangos versenybe csöppent, és meg is állta a helyét, 110 méter gáton 13.70-nel bronzérmet szerzett a Bakuban megrendezett európai ifjúsági olimpiai fesztiválon (EYOF), de idejét még abban az évben 13.49-re javította, ami után a Magyar Atlétikai Szövetség az év ifjúsági atlétája címet is neki ítélte.


„A genti országos csúcs után éreztem, hogy ideje a sportolást még komolyabban vennem, mert ugyan addig is szerettem és élveztem az atletizálást, most már tétje is lett  – mondta Pap Márk a Nemzeti Sportnak a budapesti Ikarus-pályán. – Ebben az évben kezdtem egyre inkább a síkfutás felé fordulni, amiben az is szerepet játszott, hogy juniorkorba lépve magasabbak lettek a gátak, és ugyan megoldottam, de egyre inkább azt éreztem, hogy nem a gátfutás a nekem való.”

A 100 méteres síkfutásban 18 évesen, a 2020-as Szuper Liga-döntőn mutatta meg magát először, amikor 10.44-es idővel győzött. A folytatás ugyan elmaradt, de megvolt az oka: a 2021-es éve makacs talpsérülése miatt szinte teljesen kiesett, nem tudott sem javítani az idején, sem elutazni Kenyába, az U20-világbajnokságra, amelyen egyébként 10.32-vel már dobogóra lehetett kerülni. Így az első teljes éve a 2022-es volt, amikor ennél nemcsak hogy jobbat futott, de egész esztendőben kiegyensúlyozottan teljesített, az idei országos bajnoki döntőben csak három századdal kapott ki Illovszky Dominiktól.

Pap Márk és ifj. Tomhauser István elkezdte a felkészülést a következő szezonra
Pap Márk és ifj. Tomhauser István elkezdte a felkészülést a következő szezonra


„A robbanékonyságom megvan, de a rajtom még nem az igazi, a táv elején kell többet dolgoznom, a második felében jobb vagyok, idén többször is az utolsó harminc-negyven méteren jöttem fel és nyertem. A végsebességem nem rossz, de még lehet rajta javítani, az állóképességemen főleg, hogy jobb legyek kétszázon is, amelyen a kanyarokat jól tudom venni – folytatta Pap Márk, aki mentálisan is erősnek érzi magát, versenyszituációban nem lehet kizökkenteni. – A fedett pályás szezonban az a célom, hogy hatvan méteren stabilan fussak, és annak az eredménye látszani fog majd szabadtéren, százon is.”

A LEGJOBB 2022-ES IDŐEREDMÉNYEI 100 M SÍKFUTÁSBAN
DÁTUM IDŐEREDMÉNY
SZEPTEMBER 10. 10.17*
JÚLIUS 9. 10.25
JÚNIUS 18. 10.33
AUGUSZTUS 8. 10.34
SZEPTEMBER 2. 10.39
SZEPTEMBER 6. 10.39
JÚLIUS 4. 10.46
JÚNIUS 24. 10.48
*a megengedettnél nagyobb hátszéllel


Mint mondja, erős a bokája, de semmit sem erőből old meg – még itthon sem tartozik a testesebb, erőteljesebb futók közé, sőt, a hazai mezőnyben ő a legvékonyabb, ezt azonban inkább az erősségének tartja, semmint hátrányának. A gyorsaság ugyanis alapképesség, ami neki megvan, és nem szeretné, ha az erő a robbanékonyság rovására menne, ezért igyekszik megtartani az egyensúlyt az erő és a lazaság, a szépség és a gyorsaság között, ami szerinte éppen a fő fegyvere lehet.

Nem szeretne hasonlítani senkire, de azért vannak, akiktől igyekszik tanulni: régebben ilyen volt Usain Bolt, a mostaniak közül pedig Christian Coleman rajtja, Noah Lyles végsebessége és Marcell Jacobs technikája olyan, amit érdemesnek tart beépíteni a saját mozgásába. Edzéseit ifj. Tomhauser István irányítja, de szorosan együttműködnek a Magyarországon dolgozó elismert Loren Seagrave-vel is, aki számos amerikai olimpiai bajnok sprinter edzője volt, hazánkban pedig elsősorban a hosszú idő után újra egyre eredményesebb váltóink sikeréért felelős.

Bár gátfutónak indult, manapság a gátak már csak az edzésein kapnak szerepet
Bár gátfutónak indult, manapság a gátak már csak az edzésein kapnak szerepet


„Kéthetente vannak vele edzéseink a váltó miatt, de számos módszerét használjuk az egyéni edzések során is – tette hozzá Pap Márk, aki beszélt céljairól is. – Jövőre végre szeretném megmutatni, mit tudok fedett pályán, mert az elmúlt években nem volt rá lehetőségem, és jó lenne kijutni az isztambuli Európa-bajnokságra. Aztán ott van a Gyulai István Memorial, az U23-as kontinensviadal és a hazai rendezésű felnőtt-világbajnokság, amelyen nagyon szeretnék elindulni és bebizonyítani, hogy igenis mi, magyarok is tudunk jól sprintelni. Nálunk egy apró sérülés is számít, de remélem, elkerül majd, mert az elkövetkezendő tíz évben szeretnék történelmet írni a magyar sprintben. Szeretném, hogy emlékezzenek rám!”

Szabadideje 2023-ban sem sok lesz, mivel a belgiumi kitérő miatt most készül az érettségire a sportolás mellett. Nagyon szereti a zenét, segít neki ráhangolódni a versenyekre, amelyek előtt néha még táncol is, és nem érdekli, ki mit szól hozzá, ha egyszer ő így érzi jól magát. Mostanában rákapott a magyar YouTuber Azahriah zenéjére, de versenyek előtt szívesen hallgat zenét a Verdák című háromrészes animációs filmből, amelynek főszereplője a sportautó Villám McQueen, aki többször is bizonyítja, hogy ő a leggyorsabb a földkerekségen. Ez a zeneválasztás nem lehet véletlen...

A robbanékonysága megvan, de a rajtján még dolgozni kell
A robbanékonysága megvan, de a rajtján még dolgozni kell


(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2022. december 10-i lapszámában jelent meg.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik