Atlétika: A budapesti volt a valaha volt legjobb világbajnokság – Coe

I. SZ.I. SZ.
Vágólapra másolva!
2023.12.22. 16:25
null
Sebastian Coe (Fotó: Dömötör Csaba)
Minden idők legjobb atlétikai világbajnokságának nevezte Sebastian Coe, a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (World Athletics) elnöke az augusztusi budapesti eseményt az évértékelő beszédében.

„Nem emlékszem még egy olyan évre, amelyben több ilyen magas színvonalú versenyt láthattunk az atlétika összes versenyszámában. Úgy vélem, a budapesti volt a valaha volt legjobb világbajnokság, illetve hét világcsúcsnak is tapsolhattunk ebben a kiváló idényben” – idézi a Reuters hírügynökség Coe-t.

A világbajnokság után ősszel újra Budapestre látogató sportvezető kiemelte, az atlétika számára is fontos, hogy megragadja az új generációk figyelmét. A Netflix hamarosan kijön egy sorozattal a 100 méteres női és férfi sprinterekről, és folyamatosan kutatják, mi érdekelheti még a fiatalokat.

„A világbajnokságon is vizsgálódtunk, a stadionban és a tévé előtt ülő nézőket is vizsgáltuk, még a pulzusukat is néztük, mely események alatt emelkedik meg. Így már tudjuk, mi hozza lázba a közönséget, és mi az, ami kevésbé kelti fel az érdeklődését. Persze nem fogjuk megszüntetni azokat a versenyszámokat, de tudjuk, hogy fejlesztenünk kell. Például a magasugrás és a rúdugrás kísérleteinek harminc-negyven százaléka esetében el is marad maga a kísérlet, illetve túl sokszor hever a gereblye a futópályán – ezek apróságok, de érdemes megvizsgálni, mit tudunk javítani, hogy pörgősebbé váljon a program” – fogalmazott Coe, aki a párizsi olimpiától is színvonalas versenyeket vár, és jelezte, hogy az orosz sportolók szerepléséről még a NOB-bal fognak egyeztetni.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik