Az atlétikai világbajnokság, amit csaknem elmosott a zuhogó eső

 

Pedig a 10. atlétikai vb rendezési jogát London nyerte el, de a brit kormány túl költségesnek találta a tervezett helyszín, a Picketts Lock sportközpont átépítését, és inkább a sheffieldi Don Valley Stadionba vitte volna a viadalt, ezt viszont az IAAF nem engedte, s újra megnyitotta a pályázati eljárást. Ebben versenyben volt Berlin, Brüsszel, Moszkva és Róma mellett Budapest is, a nemzetközi szervezet azonban semmit sem akart kockáztatni, a már bevált Helsinkit bízta meg – nem is kellett megbánnia, bár az időjárás alaposan kibabrált a résztvevőkkel, a kellemetlen hidegben a számok többségét csaknem elmosta a zuhogó eső.

De biztosra akart menni az IAAF a sportág hitelességének, tekintélyének megőrzése terén is: minden korábbinál több doppingellenőrzést végeztetett el, 705 atlétát összesen 884 alkalommal teszteltek, s csupán egy indiai diszkoszvetőt és egy ukrán kalapácsvetőt tiltottak el. Más kérdés, hogy amikor 2013-ban az IAAF újravizsgáltatta a megőrzött mintákat, öt tíz évvel korábbi érmes eredményét törölte, közülük két fehérorosz, a súlylökő Nagyezsda Osztapcsuk és a kalapácsvető Ivan Tyihon, valamint az orosz kalapácsvető Olga Kuzenkova veszítette el az aranyát.

A szigorítások közepette is olyan atléta lett a helsinki vb egyik csillaga, akinek nevét hallva mindenki a doppingra asszociál. Az amerikai Justin Gatlin 9.74 másodperces egyéni csúcsával a világ valaha volt ötödik leggyorsabb embere – de már 19 évesen, 2001-ben eltiltották két évre tiltott teljesítményfokozó használatáért, majd 2006-ban újra, már négy évre, 2010-ben mégis visszatérhetett, hogy 30 fölött is vb- és olimpiai érmeket szerezzen. De visszatérve karrierje első „termékeny” időszakára: miután megnyerte a 2004-es athéni olimpián a 100 métert, a következő évben Helsinkiben tarolt. A „királyszámot” a sérült világcsúcstartó, a jamaicai Asafa Powell távollétében vb-ken sohasem látott fölénnyel, 0.17 másodperces előnnyel, 9.88-at repesztve vitte el. (A jamaicai Michael Frater és a címvédő Kim Collins 10.05-tel lett mögötte ezüst- és bronzérmes.) A 200 méter besöprésével a második férfi lett a sportág történetében, aki vb-n sprinttávokon duplázni tudott, s mivel mögötte egyaránt honfitársa, Wallace Spearmon, (a címvédő) John Capel és Tyson Gay ért célba, először fordult elő, hogy bármelyik számban is egy nemzet szerezze meg az első négy helyet. Gondolhatnánk, hogy akkor ők négyen a 4x100 aranyát is tálcán vitték az Egyesült Államoknak, de nem tudták végigvinni a váltóbotot az előfutamban, úgyhogy a nélkülük rendezett döntőben óriási meglepetésre Franciaország diadalmaskodott.

Justin Gatlinhez hasonlóan két egyéni számban győzött Rasid Ramzi és Tirunesh Dibaba is. A 2001-ben még marokkói bajnok Ramzi a 2002-es Ázsiai Játékokon már Bahreinnek nyert aranyat, a helsinki vb-n pedig 800-on és 1500-on is verhetetlen volt – hasonlóra világversenyen az új-zélandi Peter Snell 1964-es tokiói olimpiai duplázása óta nem volt példa. (A 2008-as pekingi játékokon Ramzi megszerezte Bahrein első olimpiai érmét is az 1500 aranyával, de vérdopping miatt később ettől az eredményétől megfosztották.) A két évvel korábban, Párizsban már a vb-győztesek közé feliratkozó etióp Tirunesh Dibaba első nőként tudott diadalmaskodni egy vb-n 5000 és 10 000 méteren is – ráadásul mindkétszer nővére, Ejegayehu Dibaba nyakába került a bronzérem. Szintén korábban sohasem látott módon, a hosszabb táv első három, a rövidebb első négy helyezettje etióp futónő volt!

A lelátón ázó-fázó finn közönség persze a futószámoknál is jobban várta a szívéhez közel álló gerelyhajítás versengését, amely tényleg nívós küzdelmet hozott: a nőknél a 2004-ben olimpiai, 2001-ben már világbajnok kubai Osleidys Menéndez világcsúccsal (71.70) győzött, a német Christina Obergföll Európa-rekorddal (70.03) lett második. A férfiak döntőjébe a három finn induló közül kettő került be, a hat kísérletre jogosuló legjobb nyolc közé már csak egy, a szezon legjobb eredményét június 26-án 91.53 méterrel megdobó Tero Pitkämäki, ám a zuhogó esőben nem volt képes hozni magát, és 81.27 méterrel csak negyedik lett. A meglepetésgyőztes Andrus Värnik (87.17) Észtország első vb-aranyát ünnepelhette, 99 centivel előzte meg a favorit, 2004-ben (majd 2008-ban is) olimpiai bajnok norvég Andreas Thorkildsent.

A finnek becsületét a távolugró Tommi Evilä mentette meg, aki harmadik helyével megszerezte a hazaiak egyetlen érmét.

 

A NEMZETI SPORT AJÁNLJA:

1. rész: Két csúnya bojkott között gyönyörű világbajnokság született – atlétikai vb-történelem, 1. rész

2. rész: Új csillag tűnt fel, de egy év múlva kihunyt – amikor Ben Johnson berobbant a római vb-n

3. rész: Amikor Mike Powell szinte kirepült a stadionból – atlétikai vb-történelem, 3. rész

4. rész: Colin Jackson repült a gátak fölött, Gécsek Tibor érmet nyert – atlétikai vb-történelem, 4. rész

5. rész: Három ugrás az örökkévalóságnak – Jonathan Edwards szenzációs göteborgi világcsúcsa ma is él

6. rész: Amikor Szerhij Bubka a hatodik világbajnokságon a hatodik aranyérmét nyerte

7. rész: Andalúz varázs, magyar helytállás – Sevillában rendezték a 7. szabadtéri atlétikai vb-t

8. rész: Fél háztól aranylázig – először rendeztek atlétikai vb-t az észak-amerikai kontinensen

9. rész: Amikor a sprinter Kim Collins feltette a sport térképére Saint Kitts és Nevist

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2023. június 24-i lapszámában jelent meg.)