Atlétika: Kipchoge ősszel két óra alá vinné a maratoni idejét

MTI MTIMTI MTI
2019.05.06. 11:05
Eliud Kipchoge, a maratonfutás világcsúcstartója ősszel ismét megkísérli áttörni a kétórás álomhatárt a klasszikus távon.

A 42.195 kilométeren évek óta egyeduralkodó kenyai sztár Jim Ratcliffe brit milliárdos támogatásával vállalkozik majd a csúcskísérletre, melynek helyszíne a tervek szerint London lesz szeptemberben vagy októberben.

Az INEOS vegyipari cég tulajdonosa az áprilisi londoni maratonin kísérő kocsiból figyelte Kipchogét, aki 2:02:37 órás versenycsúccsal diadalmaskodott, és a viadal történetének első négyszeres győztese lett. Ezek után állapodott meg az atlétával, miszerint megteremti a feltételeket arra, hogy Kipchoge 2 órán belül fusson.

Ratcliffe és Kipchoge közösen jelentették be közös vállalkozásukat. Terveik szerint nem utcán, hanem London egy parkjában, két-három kilométeres pályán futna – nézők előtt – a 34 éves olimpiai bajnok, olyan helyen, melyet két-három hétvégére lefoglalnának, hogy a lehető legideálisabb körülmények között kerüljön sor a csúcskísérletre.

Eliud Kipchoge tavaly szeptemberben Berlinben állította fel a maratonfutás hivatalos világcsúcsát 2.01:39 órás eredménnyel. E mellett minden idők legjobb ideje is az ő nevéhez fűződik 2.00:24 órával, amit a monzai Formula–1-es pályán produkált, ahol szponzora, a Nike szervezésében próbálkozott meg a kétórás álomhatár áttörésével 2017 tavaszán.

A kenyai atléta minden idők legjobb maratonistájának nevezhető. Először 2013-ban futott a távon, azóta 12 versenyéből 11-et megnyert. Egyedül második maratoniján, 2013-ban Berlinben nem tudott nyerni, akkor második lett. A világ legnagyobb maratonijai közül négyszer nyerte meg a londonit, háromszor a berlinit és egyszer a chicagóit.

Legfrissebb hírek

Maratoni szerelem első látásra – interjú Vindics-Tóth Lili Annával

Képes Sport
2026.11.03. 11:23

Svéd és kenyai győzelem a New York Marathonon

Atlétika
2026.11.01. 17:59

Sorozatban harmadszor nyert a Bologna, Udinében gálázott a Roma

Olasz labdarúgás
2026.10.31. 20:01

Harry Kane kapta az Aranylabdát 2026-ban!

Minden más foci
2026.10.26. 23:58

Sorozatban harmadszor nyert a Torino

Olasz labdarúgás
2026.10.23. 22:45

Jövőre Berlin, Párizs és London lesz az úszó-vk házigazdája

Úszás
2026.10.21. 17:53

Serie A: kiütötte a Cagliarit a Monza, Parmában nyert a Torino

Olasz labdarúgás
2026.10.19. 22:33

Serie A: a Lazio ismét győzött, és tapad az éllovas Interre

Olasz labdarúgás
2026.10.11. 17:11