Atlétika: elfogadták a nagyszabású reformprogramot

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.12.03. 15:33
null
Sebastian Coe IAAF-elnök utat mutat (Fotó: Action Images)
Elfogadta nagyszabású reformprogramját szombati, monacói közgyűlésén a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF).

 

„Ez egy nagyon fontos pillanat sportágunk történetében” – jelentette ki Sebastian Coe, az IAAF elnöke, miután a küldöttek óriási többséggel – 182 igen és 10 nem szavazat mellett – jóváhagyták a változásokat. A brit sportvezető a voksolás előtt úgy fogalmazott: a szövetség bevételi forrásait és partneri kapcsolatait közvetlenül fenyegeti, ha nem cselekszenek azonnal és határozottan.

Az IAAF várakozása szerint a „Time for Change” („Változás ideje”) elnevezésű reformcsomag segít leszámolni a sportág fertőzött múltjával, elősegíti a független doppingellenes és fegyelmi rendszer létrehozását, valamint nagyobb beleszólást ad a sportolóknak a szervezet irányításába, és javítja a nemek egyensúlyát. A program az eddiginél jelentősebb jogkört ad az IAAF végrehajtó testületének, és segítséget jelent a csalás és a hatalommal való visszaélés megakadályozásában, a nagyobb átláthatóság megteremtésében.

A Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) tavalyi vizsgálata megállapította, hogy jelentős volt a korrupció beágyazottsága, amíg a szenegáli Lamine Diack vezette az IAAF-et. Coe úgy fogalmazott: elődje túlságos sok hatalmat összpontosított túl kevés kézben.

A nemzetközi szövetséget tavaly augusztusig irányító Diack ellen jelenleg is nyomoznak a francia hatóságok. A gyanú szerint a 82 éves szenegáli sportvezető megvesztegette Gabrielle Dolle-t, az IAAF korábbi doppingellenes igazgatóját, hogy késleltetve számoljon be az orosz sportolók doppingvétségeiről.

A Le Monde című francia napilap úgy tudja, hogy Diack másfél millió eurót (471.4 millió forint) kért az orosz atlétikai szövetségtől 2012-ben. Diack és több más IAAF-funkcionárius – köztük a fia – állítólag egymillió eurót (312 millió forint) fogadott el az oroszoktól azért, hogy atlétáik doppingügyei ne kerüljenek nyilvánosságra.

Legfrissebb hírek

Két magyar atléta szerepelhet az amerikai egyetemi országos döntőben

Atlétika
2025.06.04. 12:05

Két táborra szakadt a MASZ elnöksége

Atlétika
2025.05.29. 09:02

Illovszky Dominik óriási futással elődöntős 60 méteren

Atlétika
2025.03.08. 13:04

Molnár Attila országos csúcsot döntve nyert 400 méteren a belgrádi fedett pályás versenyen

Atlétika
2025.01.29. 18:53

Az egykori ezüstlány már a világcsúcsra hajt – portré Keely Hodgkinsonról

Képes Sport
2025.01.15. 12:02

Rekord: kilencmillió dollárra nő a Gyémánt Liga pénzdíjazása

Atlétika
2024.09.18. 13:56

Tovább tart Tebogo jó formája, Ingebrigtsen ismét kikapott

Atlétika
2024.09.05. 22:55

Halász Bence: Remélem, mindenki büszke rám otthon, mert ez emberes munka volt

Párizs 2024
2024.08.04. 23:23
Ezek is érdekelhetik