Atlétika: Pars Krisztiánt elvitték a rendőrök

2012.09.21. 20:54
null
Pars Krisztián a barátnőjével a olimpia után rendezett egyik ünnepségen (Fotó: Unger Tamás, archív)
Címkék
A szombathelyi Király utcában egy rendőrségi kisbuszba ültették be Pars Krisztián olimpiai bajnokot 19 óra környékén. Többen találgatásba is bocsátkoztak ez ügyben, a nyugat.hu azonban úgy tudja, közfeladatot ellátó személy elleni erőszak miatt hallgatják ki Parsot, akit nem bilincseltek meg a rendőrök.

 

SZABADLÁBON HAGYTÁK

A rendőrség garázdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt előállította és gyanúsítottként hallgatta ki Pars Krisztián kalapácsvető olimpiai bajnokot – erősítette meg a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI érdeklődésére pénteken este.

Leibinger Eszter közölte: „P. K. szombathelyi lakos ellen szabadlábon hagyása mellett a Szombathelyi Rendőrkapitányság folytat eljárást”.

MTI

A hírek szerint postást vert Pars Krisztián, ő azonban azt mondja, hogy hozzá sem ért a barátnőjét ócsároló férfihoz.

„Pénteken délután a 4-es postára mentem feladni egy dedikált kesztyűt, jótékonysági célra. Egy kis helyen tudtam megállni a Maros utcában. A barátnőm bent maradt az autóban én pedig beálltam a sorba. Később a barátnőm telefonált, hogy egy postásautó szeretne bemenni az udvarba, ami előtt megálltam és a vezetője dudál, integet. Mondtam, hogy megyek, két percet kértem, mert már csak ketten álltak előttem” – mondta el pénteken este a nyugat.hu-nak Pars Krisztián, olimpiai bajnok.

„Amikor kimentem először is bocsánatot kértem a postástól, amiért elálltam az utat, bevallom, nem vettem észre. Ezután ültem be a kocsiba, ahol a barátnőmtől megtudtam, hogy a postás előbb rá akarta venni, hogy ő járjon el az Opelemmel, de ezt nem tette meg, erre a férfi megkérdezte tőle, hogy a barátnőm a k.rvám-e? – mondta. – Nagyon mérges lettem, kipattantam a kocsiból és odamentem a postásautóhoz és emelt hangon kértem a férfit, kérjen bocsánatot a barátnőmtől. Amikor erre nem volt hajlandó, akkor mondtam neki, hogy kirántom a kocsiból, de végül inkább hagytam, hozzá sem értem.”

A teljes cikket ide kattintva olvashatják el!

Legfrissebb hírek

Osztrák Nagydíj: Russell életet lehelt a szezonba – nemzetközi sajtóvisszhang

F1
16 perce

„Kiábrándító német teljesítmény” – Neuer alkalmasságát is felveti a szaksajtó

Foci vb 2026
21 perce

Heti program: jön a világbajnokság egyenes kieséses szakasza

Foci vb 2026
28 perce

Marozsán, Udvardy, Bondár és Gálfi is javított a tenisz-világranglistán

Tenisz
29 perce

Ahol a futballünnep elnyomta a félelmeket – így búcsúzott Guadalajara

Foci vb 2026
37 perce

A németek szerint javulnia kell a kapuban Manuel Neuernek

Foci vb 2026
45 perce

Juan Mata még nem döntött, folytatja-e, de a Victoryval nem szakít

Minden más foci
58 perce

Jenner szerint a hollandoknak vissza kell találniuk az identitásukhoz – és akkor vb-t nyerhetnek

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik