Maratoni: Paula Radcliffe visszatér a londoni versenyre

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2008.12.02. 14:21
Címkék
A világcsúcstartó Paula Radcliffe 2005 után jövőre ismét rajthoz áll a londoni maratonin, amelyen a negyedik sikerére készül.
A maratoni táv rekordját (2:15:25 ó) éppen az angol fővárosban felállító brit futó arra készül, hogy 2002, 2003 és 2005 után újra elsőként haladjon át a célvonalon. Ezzel utolérné a négy diadallal a viadal legeredményesebbjének számító norvég Ingrid Kristiansent, aki 1984 és 1988 között gyűjtötte be az elsőségeit. „Nagyon örülök, hogy ismét elindulhatok. Az elmúlt években mindig közbejött sérülés, vagy valami más, ráadásul a pekingi olimpiára sem tudtam rendesen felkészülni. Ezek a dolgok nagyon bántottak – mondta Radcliffe. – A New York-i győzelmem viszont óriási lökést adott, már alig várom, hogy fussak és nyerjek Londonban.” A novemberi New York-i maratonin nyertes atlétának ugyanakkor nagyon nehéz dolga lesz jövő áprilisban, hiszen olyan nagyságokkal kell majd megküzdenie, mint a címvédő német Irina Mikitenko, az olimpiai bajnok román Constantina Dita-Tomescu, a világbajnok és olimpiai ezüstérmes kenyai Catherine Ndereba, az ötkarikás játékokon harmadik, Londonban pedig tavaly győztes kínai Csou Csun-hsziu, vagy az etióp Gete Wami és Berhane Adere.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik