West Ham: elköszöntek Sam Allardyce-tól - hivatalos

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.05.25. 12:30
Távozik a Premier League-ben szereplő West Ham Unitedtól Sam Allardyce, aki 2011 óta irányította a csapatot.

A West Ham United vezetősége már három perccel a Newcastle-től elszenvedett vereség után nyilvánosságra hozta, hogy nem kívánja meghosszabbítani Sam Allardyce menedzser nyáron lejáró szerződését.

A 60 éves tréner a döntés után elmondta, egyébként sem maradt volna a „kalapácsosoknál”.

„Nem szeretnék maradni. Gondolom, ezt hívják kölcsönös érzésnek, miután a klub vezetői sem akarták, hogy maradjak – viccelődött Allardyce, aki 2011 óta irányította a csapatot. – Eljött az idő, hogy elhagyjam az együttest, és a csapat számára is ez a megfelelő alkalom. Hosszú négy éven vagyunk túl.”

David Gold és David Sullivan, a West Ham többségi tulajdonosai hivatalos közleményben mondtak köszönetet a szakembernek. a Newcastle-től elszenvedett vereség után nyilvánosságra hozta, hogy nem kívánja meghosszabbítani Sam Allardyce menedzser nyáron lejáró szerződését.

A 60 éves tréner a döntés után elmondta, egyébként sem maradt volna a „kalapácsosoknál”.

„Nem szeretnék maradni. Gondolom, ezt hívják kölcsönös érzésnek, miután a klub vezetői sem akarták, hogy maradjak – viccelődött Allardyce, aki 2011 óta irányította a csapatot. – Eljött az idő, hogy elhagyjam az együttest, és a csapat számára is ez a megfelelő alkalom. Hosszú négy éven vagyunk túl.”

David Gold és David Sullivan, a West Ham többségi tulajdonosai hivatalos közleményben mondtak köszönetet a szakembernek.

„Szeretnénk köszönetet mondani Sam Allardyce-nak a nagyszerű munkájáért, amit menedzserként végzett a West Hamnél. Rengeteget fejlődött a gárda az elmúlt négy évben, amiért a vezetői testület nagyon hálás.”

Allardyce irányításával a londoni alakulat 181 mérkőzéséből 68-at megnyert, 67-et elveszített, 47-szer pedig döntetlent ért el, míg a 2014–2015-ös bajnokságban 47 megszerzett pontjával a 12. helyen zárt.

Az angol szakember azt is elmondta, hogy a következő évet valószínűleg a családjának szenteli, és nem edzősködik.

A PREMIER LEAGUE VÉGEREDMÉNYE
1. Chelsea 38 26 9 3 73–32 +41 87
2. Manchester City 38 24 7 7 83–38 +45 79
3. Arsenal 38 22 9 7 71–36 +35 75
4. Manchester United 38 20 10 8 62–37 +25 70
5. Tottenham 38 19 7 12 58–53 +5 64
6. Liverpool 38 18 8 12 52–48 +4 62
7. Southampton 38 18 6 14 54–33 +21 60
8. Swansea 38 16 8 14 46–49 –3 56
9. Stoke City 38 15 9 14 48–45 +3 54
10. Crystal Palace 38 13 9 16 47–51 –4 48
11. Everton 38 12 11 15 48–50 –2 47
12. West Ham 38 12 11 15 44–47 –3 47
13. West Bromwich Albion 38 11 11 16 38–51 –13 44
14. Leicester City 38 11 8 19 46–55 –9 41
15. Newcastle 38 10 9 19 40–63 –23 39
16. Sunderland 38 7 17 14 31–53 –22 38
17. Aston Villa 38 10 8 20 31–57 –26 38
18. Hull City 38 8 11 19 33–51 –18 35
19. Burnley 38 7 12 19 28–53 –25 33
20. Queens Park Rangers 38 8 6 24 42–73 –31 30

Legfrissebb hírek

Új szerződést írt alá az Aston Villa angol válogatott támadója

Angol labdarúgás
6 órája

Szoboszlai a City ellen is kiemelkedett a Liverpoolból

Angol labdarúgás
11 órája

Arne Slot: Nyilvánvaló, meccset befolyásoló hiba történt a meg nem adott gólunknál

Angol labdarúgás
22 órája

Haaland kihagyott tizenegyese is belefért, a Man. City simán legyőzte a Liverpoolt

Angol labdarúgás
23 órája

A Leeds ellen véget ért a Nottingham hosszú böjtje

Angol labdarúgás
Tegnap, 17:37

PL: a Wolves legyőzésével már második a Chelsea

Angol labdarúgás
2025.11.08. 22:55

Két gólt kapott az Arsenal, a második már pontot ért a Sunderlandnek

Angol labdarúgás
2025.11.08. 20:37

Döntetlent játszott a Tottenham és a Manchester United; magabiztosan nyert az Everton

Angol labdarúgás
2025.11.08. 18:02
Ezek is érdekelhetik