Skrtel gólja döntött, a Liverpool bánta

Vágólapra másolva!
2012.05.01. 22:50
null
Martin Skrtel (elöl) nem így szeretett volna főszereplővé válni (Fotó: Action Images)
Címkék
A Liverpool Martin Skrtel öngóljával hazai pályán 1–0-ra kikapott a Fulhamtől az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 34. fordulójában. A Premier League másik kedd esti mérkőzésen az Everton 1–1-es döntetlent játszott a Stoke City vendégeként.

Eddigi eredményei alapján a Fulham nem sok reménnyel érkezhetett az Anfieldre, 48 bajnoki mérkőzésén ugyanis a Liverpool és az Everton otthonában sem tudott győzni. A londoniak számára tehát egyfajta elátkozott város a Mersey-parti település, most viszont már az 5. percben nagy szerencséjük volt, hiszen Clint Dempsey szép szólója és John Arne Riise beadása után Martin Skrtel mellkasáról a saját kapujába pattant a labda (0–1). Ez volt az ötödik öngól, amely a Fulhamet segítette ebben az idényben, ebben az összevetésben nincs jobb nála a ligában.

Az első negyedóra végén Pavel Pogrebnjak helyzeténél csak Doni fantasztikus védése mentette meg a Poolt az újabb góltól, ezután viszont a vendégek kapuja előtt alakultak ki nagyobb helyzetek. Ezeket azonban nem követte gól, a vendégek eredményesen őrizték soványka előnyüket.

A második félidőben hasonló volt a játék képe, a 17 éves Raheem Sterlinget is bevető „vörösök" próbáltak nyomni, a Fulham pedig kontrákkal operált. A 78. percben Dempsey ziccerénél Doni mutatott be újabb bravúrt, a fővárosiak azonban így is elhozták a három pontot Liverpoolból, először a történelem során.

A másik kedd esti mérkőzés jó iramú, helyzetekben gazdag első félidőt hozott, amely egy öngóllal zárult. Ez volt a Premier League mostani szezonjának ezredik gólja, Peter Crouch vélhetően szívesen lemondott volna róla, mivel az ő szerencsétlen megmozdulása, azaz öngólja eredményezze. 0–1

Az egyenlítéssel hiába próbálkozó Stoke menedzsere, Tony Pulis a 67. percben hármas cserére határozta el magát, s a húzása bevált. Két perc múlva ugyanis az egyik friss ember, Cameron Jerome betalált – más kérdés, hogy ez a lövés is megpattant az ellenfél egyik játékosán, nevezetesen Phil Jagielkán. 1–1

Az eredmény ezután már nem változott, így az Everton már három ponttal előzi meg városi riválisát.

ÖSSZEFOGLALÓK

Liverpool–Fulham 0–1

Stoke–Everton 1–1


stoke 1-1 by Futbol2101

AZ ÁLLÁS
1. Manchester City 36 26 5 5 88–27 +61 83
2. Manchester United 36 26 5 5 86–33 +53 83
3. Arsenal 36 20 6 10 68–44 +24 66
4. Tottenham 35 18 8 9 59–39 +20 62
5. Newcastle 35 18 8 9 53–46 +7 62
6. Chelsea 35 17 10 8 62–39 +23 61
7. Everton 36 14 10 12 47–38 +9 52
8. Liverpool 36 13 10 13 42–38 +4 49
9. Fulham 36 13 10 13 46–48 –2 49
10. West Bromwich Albion 36 13 7 16 41–47 –6 46
11. Sunderland 36 11 12 13 44–43 +1 45
12. Swansea 36 11 11 14 43–49 –6 44
13. Stoke City 36 11 11 14 34–50 –16 44
14. Norwich City 36 11 10 15 47–63 –16 43
15. Aston Villa 36 7 16 13 36–50 –14 37
16. Wigan 36 9 10 17 38–60 –22 37
17. Queens Park Rangers 36 9 7 20 40–63 –23 34
18. Bolton 35 10 4 21 41–69 –28 34
19. Blackburn 36 8 7 21 47–75 –28 31
20. Wolverhampton 36 5 9 22 38–79 –41 24
Legfrissebb hírek

A Nagy Ádámmal felálló Spezia tizenegyespárbajban jutott tovább az Olasz Kupában

Olasz labdarúgás
14 perce

BL-selejtező: idegenben is támadni akar a Qarabag vezetőedzője

Bajnokok Ligája
55 perce

NB II: Kecskeméti TE–Videoton FC Fehérvár

Labdarúgó NB II
1 órája

Nem sikerült befektetőt találni, csődbe ment a patinás francia klub

Francia labdarúgás
1 órája

Nem szurkoló, a magyar megyei meccsen malac szaladt be a pályára – VIDEÓ

Magyar foci
2 órája

US Open: sikerrel vették a magyar hölgyek az első selejtezőkört

Tenisz
2 órája

Liga 2: otthon vesztett erdélyi rangadót a Sepsi OSK

Minden más foci
2 órája

Rendhagyó edzőtábort tart a női futballválogatott

Magyar válogatott
2 órája
Ezek is érdekelhetik