PL: hiába az emberelőny, döntetlennel kellett beérnie a Spursnek

Cs. B.Cs. B.
Vágólapra másolva!
2021.12.28. 17:57
null
Hiába az emberelőny, döntetlennel kellett beérnie a Spursnek (Fotó: AFP)
A Crystal Palace Wilfried Zaha nélkül is simán elintézte a Norwich Cityt (3–0), a Southampton emberhátrányban ért el döntetlent a Tottenham ellen (1–1), míg a West Ham fordított, majd egyenesen átgázolt (4–1) a hazai pályán játszó Watfordon az angol labdarúgó-bajnokság (Premier League) 20. fordulójának keddi játéknapján.

 

CRYSTAL PALACE–NORWICH CITY 3–0

Nem volt jó ómen a Crystal Palace számára, hogy eltiltása miatt nem játszhatotta csapat vezére, a jelenlegi kiírásban eddig öt gólig jutó Wilfried Zaha. A 2014–2015-ös évad óta a Crystalnak – Zahával a pályán – 32.3 százalékos a győzelmi aránya a bajnokságban, míg az elefántcsontparti nélkül 22.2 százalékos – a legutóbb 24, Zaha nélküli bajnokijukból mindössze hármat nyertek meg (3 döntetlen, 18 vereség).

Ehhez képest az első félidőben már 3–0-ra vezettek a hazaiak. Először a Celtictől az idei nyári átigazolási időszakban szerződtetett Odsonne Édouard volt eredményes tizenegyesből, majd egy kontraakció végén Jean-Philippe Mateta talált be és a ghánai Jeffrey Schlupp is gólt szerzett – habár utóbbinál nem tűnt tudatosnak, az előkészítésekért az elsőként beköszönő Édouard felelt. Rá is fért a franciára a jó teljesítmény, hiszen legutóbb októberben talált be, az Arsenalnak.

A második félidőben már csak érvénytelen gólig jutott a Crystal, s mivel több találat már nem született, 3–0-ra legyőzték a sereghajtót.

SOUTHAMPTON–TOTTENHAM 1–1

Nagyszerűen indult a Southampton szempontjából a Tottenham elleni ütközet, mégis majdnem rémálommá vált. A csapatkapitány James Ward-Prowse szép góllal szerzett vezetést – egymást követő harmadik PL-meccsén volt eredményes –, azonban Mohammed Salisu nehéz helyzetbe hozta a csapatát, hiszen szabálytalanságával nemcsak tizenegyest – melyet Harry Kane értékesített is – hozott össze, hanem ki is állítatta magát. Már-már megszokott az utóbbi időben, hogy a Spurs ellen kiállítanak valakit: a legutóbbi három Premier League-meccsükön piros lapot kapott az ellenfél egyik játékosa (Salisu, Zaha, Andrew Robertson), igaz, ezek közül csak a Crystal Palace ellenit tudták behúzni (3–0).

Kane az 53. percben is beköszönt, ugyanakkor a játékvezető les miatt érvénytelennek nyilvánította az esetet, maradt az 1–1, mely egészen a találkozó végéig kitartott, így a Soton emberhátrányban is pontot szerzett.

Antonio Conte aligha örülhetett annak, hogy a londoni klub történetének első olyan menedzsere lett, aki veretlen maradt az első hét PL-meccsén (4 győzelem, 3 döntetlen).

WATFORD–WEST HAM 1–4

Sokan azt gondolhatták a Watford vezető góljánál – amit az immár 8 gólnál és 5 asszisztnál járó Emmanuel Dennis jegyzett –, hogy kipukkadt a West Ham-lufi. A „kalapácsosok” eddig nagyszerű idény produkáltak, a 6. helyről várhatták a találkozót, azonban a legutóbbi három mérkőzésüket elbukták.

Aztán közel két perc, egészen pontosan 110 másodperc alatt minden tótágast állt, hiszen előbb Tomás Soucek révén egyenlített, majd Szaid Benrahma jóvoltából fordított a West Ham.

Ha egy üzlet beindul. Szinte rögtön a második játékrész elején növelhették volna előnyüket a londoniak, ám Jarrod Bowen gólját annullálták. Nem úgy, mint Mark Noble büntetőből jegyzett találatát. A középpályás 2006 decembere óta a legidősebb angol játékos (34 éves és 234 napos), aki kezdőként lépett pályára a West Ham színeiben az angol élvonalbeli ligában, ráadásul immár ötödször vette be a Watford kapuját tizenegyesből.

Még a horvát Nikola Vlasic is betalált, egyenesen átgázoltak tehát ƒ„darazsakon” a vendégek (4–1).

Ez volt a „kalapácsosok” 22. PL-győzelme 2021-ben, csak 1959-ben ünnepelhettek több élvonalbeli diadalt (23) egy naptári éven belül.

ANGOL PREMIER LEAGUE
20. FORDULÓ

Crystal Palace–Norwich City 3–0 (Édouard 8. – 11-esből, Mateta 38., Schlupp 42.)
Southampton–Tottenham 1–1 (Ward-Prowse 25., ill. Kane 41. – 11-esből)
Kiállítva: Salisu (40., Southampton)
Watford–West Ham United 1–4 (Dennis 4., ill. Soucek 27., Benrahma 29., Noble 58. – 11-esből, Vlasic 90+2)
Leicester City–Liverpool 1–0 (Lookman 59.)
Arsenal–Wolverhampton Wanderers – elhalasztva
Leeds United–Aston Villa – elhalasztva

SZERDA
20.30:
Chelsea–Brighton (Tv: Spíler1)
21.15: Brentford–Manchester City (Tv: Digi Sport1)
CSÜTÖRTÖK
20.30: Everton–Newcastle United (Tv: Spíler1)
21.15: Manchester United–Burnley (Tv: Digi Sport1)

AZ ÁLLÁS
1. Manchester City 19 15 2 2 50–12 +38 47
2. Liverpool 19 12 5 2 50–16 +34 41
3. Chelsea 19 12 5 2 42–13 +29 41
4. Arsenal 19 11 2 6 32–23 +9 35
5. West Ham 19 9 4 6 34–25 +9 31
6. Tottenham 17 9 3 5 22–20 +2 30
7. Manchester United 17 8 4 5 27–25 +2 28
8. Wolverhampton 18 7 4 7 13–14 –1 25
9. Leicester City 18 7 4 7 31–33 –2 25
10. Crystal Palace 19 5 8 6 27–27 0 23
11. Brighton & Hove Albion 17 5 8 4 16–17 –1 23
12. Aston Villa 18 7 1 10 24–28 –4 22
13. Southampton 19 4 9 6 20–29 –9 21
14. Brentford 17 5 5 7 21–24 –3 20
15. Everton 17 5 4 8 21–29 –8 19
16. Leeds United 18 3 7 8 18–36 –18 16
17. Watford 17 4 1 12 22–35 –13 13
18. Burnley 15 1 8 6 14–21 –7 11
19. Newcastle 19 1 8 10 19–42 –23 11
20. Norwich City 19 2 4 13 8–42 –34 10
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik