PL: ez kemény! Adebayor kitálalt haszonleső családjáról

Vágólapra másolva!
2015.05.06. 09:18
null
Adebayor mamája és családja is jól él a labdarúgóból (Fotó: Reuters)
Emmanuel Adebayor, az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Tottenham támadója megdöbbentő történeteket osztott meg családjáról a hivatalos Facebook-oldalán.

„Sokáig magamban tartottam ezeket a történeteket, ám nemrég eldöntöttem, megosztok néhányat veletek – írja Adebayor. – Igaz, hogy a család ügyei nem tartoznak a nyilvánosságra, most mégis elmesélem őket nektek, hogy mindenki tanulhasson az esetemből. Leszögezem, hogy ez a sztori nem a pénzről szól.”

„Tizenhét évesen, amikor már fizetést kaptam labdarúgóként, építtettem egy házat a családomnak, hogy biztonságban élhessenek. 2008-ban megválasztottak a legjobb afrikai futballistának, a díjátadón felhívtam a színpadra az édesanyám, hogy megköszönjek neki mindent, amit értem tett. Még abban az évben Londonba hoztam, hogy kivizsgálják, mert beteg volt. Amikor megszületett a lányom, felhívtuk, hogy közöljük a jó hírt, erre lecsapta a telefont. Egyesek azt mondták, hogy konzultálnunk kellene T. B. Joshua lelkipásztorral, így adtam pénzt az anyámnak, hogy beszélhessen vele. Egy hétig kellett volna maradnia nála, de két nap után hívtak, hogy távozott. Nagy összeggel támogattam a vállalkozását, és engedélyeztem, hogy a nevemmel, illetve a képemmel árusíthassa termékeit. Mit tehetne még egy fiú, hogy támogassa a családját?”

„Vettem egy házat Ghánában 1.2 millió dollárért, ahol Yabo nővérem és Daniel féltestvérem lakott. Pár hónappal később nyaralni voltam, és ellátogattam a házhoz, ahol meglepetésemre autók sora állt. A nővérem a megkérdezésem nélkül kiadta a tizenöt szobás villát, és kirúgta Danielt. Amikor felelősségre vontam, fél órán át korholt telefonon, és hálátlannak nevezett. Kérdezzék meg, hogy ki vette azt az autót, amit vezet!”

„A Monaco játékosaként úgy gondoltam, jó lenne, ha focistákból állna a családom. Be is írattam Rotimi fivéremet az egyik francia akadémiára, ahol néhány hónap alatt huszonegy telefont lopott el a csapattársaitól.”

„Kola testvérem huszonöt éve Németországban él, négyszer utazott haza, mindegyik alkalommal az én költségemre, és én fizetem a gyermekei tandíját is. Amikor a Monaco játékosa voltam, anyagi támogatást kért, hogy vállalkozásba kezdhessen, Isten tudja, mennyi pénzt adtam neki. Hol van ma az az üzlet? Amikor Peter testvérem elhunyt, küldtem Kolának pénzt, hogy hazajöhessen a temetésre. Nem jött el, de azt a hírt terjeszti, hogy felelős vagyok Peter haláláért. Kola ráadásul pénzért hamis történeteket mesélt rólam a The Sunnak. Levelet küldtek a klubomnak, amikor kölcsönben a Real Madridban szerepeltem, hogy kirúgathassanak.”

„Amikor kiderült, hogy Peter súlyos beteg, azonnal Togóba siettem, hogy segíthessek. Érkezésemkor anyám nem engedte, hogy lássam, csak pénzt kért, hogy elintézhessen mindent. Isten tudja, mekkora összeget adtam neki! Az emberek azzal vádolnak, nem tettem meg mindent azért, hogy megmentsük Petert. Ostoba voltam, amiért két órát vezettem Togóba a semmiért?”

„Tíz éve családi találkozót hívtam össze, hogy megoldjuk a problémáinkat. Amikor megkérdeztem a véleményüket, csak annyit mondtak, hogy építsek minden családtagnak házat, és adjak nekik költőpénzt minden hónapban. Még élek, de már felosztották minden vagyonomat, felkészülve a halálomra.”

„Sokáig tartott, hogy elindítsam az alapítványom Afrikában, mivel minden egyes alkalommal, amikor megpróbáltam segíteni a rászorulókon, a családom megkérdőjelezte a döntésemet, és megpróbáltak lebeszélni a dologról. Csupán azt szeretném, hogy az afrikaiak tanuljanak az esetemből.”

A családi viszály nem új keletű jelenség az Adebayor családnál. Beszámoltunk róla, hogy a togói válogatott labdarúgó szerint az édesanyja boszorkánysággal próbálja tönkretenni a karrierjét.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik