Man. City: a klub fellebbezett a kétéves eltiltás ellen

T. D.T. D.
Vágólapra másolva!
2020.02.26. 12:55
null
Még nem tudni biztosan, hogy láthatunk-e hazai BL-meccset a következő két idényben az Etihad Stadiumban (Fotó: AFP)
A nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) hivatalosan is rögzítette a Manchester City fellebbezését – írja a BBC. Mint ismert, az angol klub az európai kupasorozatokból való kétéves kizárás miatt tiltakozik.

 

Mint ismert, az UEFA a pénzügyi fair play megsértése miatt kizárta a Manchester Cityt az európai kupasorozatok következő két kiírásából. A európai szövetség már az eltiltásról szóló közleményben jelezte, hogy lehetőség van a fellebbezésre, a klub már a döntés után közölte is, hogy így tesz. Az angol bajnoki címvédő emellett 30 millió eurós pénzbüntetést is kapott.

„A testület megvizsgálta a bizonyítékokat, s megállapította, hogy a Manchester City súlyosan megsértette az UEFA pénzügyi fair play szabályát azzal, hogy a 2012 és 2016 közötti szponzori bevételeinél a valósnál magasabb összeget tüntetett fel” – írta az ítélet kihirdetésekor az uefa.com, melyen az is olvasható, hogy az alakulat nem működött együtt a vizsgálat során.

A vezérigazgató, Ferran Soriano állítása szerint hamisak a vádak.

A CAS egyelőre nem tudta megmondani, mikorra érhet véget a vizsgálat.

A Manchester City szerda este Spanyolországban lép pályára a BL nyolcaddöntőjében a Real Madrid vendégeként.

BAJNOKOK LIGÁJA
NYOLCADDÖNTŐ, ELSŐ MÉRKŐZÉS

21.00: Real Madrid (spanyol)–Manchester City (angol) (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!

Legfrissebb hírek

James Milner a rekordot jelentő 24. idényére készül a Premier League-ben

Angol labdarúgás
2025.06.14. 21:31

Spanyol klub viheti el Kerkez Milos leendő posztriválisát Liverpoolból

Angol labdarúgás
2025.06.14. 16:56

Nem indulhat a Konferencialigában az ír klub, a vezetőség a CAS-hoz fordult – hivatalos

Európa-konferencialiga
2025.06.12. 17:25

Az európai futballpiac 38 milliárd eurót generált a 2023–2024-es idényben

Minden más foci
2025.06.12. 09:25

Veszélyben volna Szoboszlai helye a kezdőben? Így illeszkedhet be Florian Wirtz a Liverpool játékrendszerébe

Angol labdarúgás
2025.06.11. 20:45

A Manchester City bejelentette Reijnders érkezését – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.06.11. 10:32

Közel a bejelentés! Wirtz mindenben megegyezett a Liverpoollal – sajtóhír

Angol labdarúgás
2025.06.11. 08:08

A Manchester City szerződtette Rayan Cherkit – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.06.10. 20:12
Ezek is érdekelhetik