Anglia: lecsapott az UEFA, két évre kizárta a Man. Cityt a BL-ből

H. K.H. K.
Vágólapra másolva!
2020.02.14. 19:40
null
(Fotó: AFP)
Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) a pénzügyi fair play megsértése miatt a Bajnokok Ligája következő két idényéről kizárta az angol bajnoki címvédő Manchester Cityt.

 

Mint az UEFA hivatalos állásfoglalásában szerepel, a szervezet elfogadta a Klubok Pénzügyi Kontrollját Végző Testülete (CFCB) által kiadott határozatot, amely a testület összefoglalóját tartalmazza a Manchester Cityvel kapcsolatban végzett vizsgálatról.

A Manchester City állítólagos vétségeiről korábban írtunk hosszabban, ide kattintva olvashat ezekről bővebben.

Az UEFA ezt követően arról határozott, hogy a soron következő két idényről, a 2020–2021-es, illetve a 2021–2022-es kiírásból kizárja az angol bajnoki címvédő Manchester Cityt, amely emellett 30 millió eurós pénzbüntetést is kapott.

„A testület megvizsgálta a bizonyítékokat, s megállapította, hogy a Manchester City súlyosan megsértette az UEFA pénzügyi fair play szabályát azzal, hogy a 2012 és 2016 közötti szponzori bevételeinél a valósnál magasabb összeget tüntetett fel” – írja az uefa.com, melyen az is olvasható, hogy az alakulat nem működött együtt a vizsgálat során.

A kommüniké hozzáteszi, a Manchester City fellebbezhet a nemzetközi Sportdöntőbíróságnál (CAS).

A határozatra azóta reagált az angol gigász is: „Csalódottak vagyunk a döntés miatt, de nem lepődtünk meg.”

A klub jelezte, természetesen fellebbez majd a CAS-nál.

„2018 decemberében az UEFA fő nyomozója nyilvános betekintést nyert az eredménybe és a szankcióba, melyet továbbítani kívántak a Manchester Citynek, méghozzá az előtt, hogy a vizsgálat egyáltalán megkezdődött volna. Az ezt követő hibás, valamint következetesen kiszivárogtatott eljárása a vizsgálatnak azt jelenti, hogy kétséges a végeredmény.”

„Egyszerűen fogalmazva: ezt az esetet az UEFA kezdeményezte, az UEFA indította el a büntetőeljárást, és az UEFA hozta meg az ítéletet. Ennek a hátrányos eljárásnak a végeztével a Manchester City a lehető leggyorsabban pártatlan döntéshozatalra törekszik, ezért a leghamarabb megindítja első fokon az eljárást a nemzetközi Sportdöntőbíróságnál – áll a City közleményében.


 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik