Kiütés és történelmi vereség – a Liverpool a Man. Citytől is kikapott otthon

BALÁZS DÁVID KÁROLYBALÁZS DÁVID KÁROLY
Vágólapra másolva!
2021.02.07. 17:18
null
A Liverpool sorozatban harmadszor is vereséget szenvedett hazai pályán (Fotó: Getty Images)
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 23. fordulójának vasárnapi játéknapján az éllovas Manchester City idegenben 4–1-re kiütötte a címvédő Liverpoolt.

 

ANGOL PREMIER LEAGUE
23. FORDULÓ
Liverpool–Manchester City 1–4 (0
0)
Liverpool,Anfield, zárt kapuk mögött.Vezette:Oliver
LIVERPOOL:
Alisson – Alexander-Arnold, Fabinho, Henderson, Robertson (Cimikasz, 85.) – Alcántara (Shaqiri, 68.), Wijnaldum, C. Jones (Milner, 68.) – Szalah, Firmino, Mané.Menedzser:Jürgen Klopp
MANCHESTER CITY:Ederson – Cancelo, Stones, R. Días, Zincsenko – B. Silva, Rodri, Gündogan – Mahrez (Jesus, 72.), Sterling, Foden.Menedzser:Josep Guardiola
Gólszerző:Szalah (63. – 11-esből), ill. Gündogan (49., 73.), Sterling (76.), Foden (83.)

ÖSSZEFOGLALÓ

Úgy indult a mérkőzés is, mint az idény legtöbb rangadója: kevés helyzettel és kissé unalmasan. Az első nagyobb lehetőség Sadio Mané előtt adódott, aki egy beadás után a kapu fölé fejelt. Pár perccel később Roberto Firmino is célba vette a kaput, az ő kísérletét Ederson magabiztosan hárította.

A 36. percben aztán Fabinho a tizenhatoson belül buktatta Rahem Sterlinget, így tizenegyeshez jutottak a vendégek. Ilkay Gündogan állt a labda mögé, ám megremegett, és fölé vágta a büntetőt. A két csapat őszi meccsén egyébként Kevin De Bruyne sem találta el a kaput.

Amennyire rossz volt az első félidő, olyannyira jó volt a második. A 49. percben a tizenegyest rontó Gündogan révén előnybe került a City (0–1). A vendégek azonban kicsit ráültek az eredményre, s a 63. percben Rúben Días szabálytalansága után a Liverpool is elvégezhetett egy tizenegyest. A labda mögé Mohamed Szalah állt, aki viszont nem hibázott(1–1). Sokáig azonban nem álltak egálra a csapatok, ugyanis Alisson ügyetlenkedését kihasználva a 73. percben Gündogan ismét bevette a hazaiak kapuját (1–2). Ez nem a brazil kapus napja volt, mivel három perccel később ismét elszórta a labdát, ami után Gündogan remekül játszotta meg a középen üresen érkező Rahem Sterlinget, aki közelről a kapuba bólintott(1–3). A 84. percben Phil Foden is megmutatta klasszisát, és remek egyéni megmozdulása után elemi erővel rúgott gólt Alisson feje felett (1–4).

A Liverpool sorozatban harmadszor kapott ki hazai pályán, ami a Premier League-érában példátlan a klub történetében. A Manchester City győzelmének köszönhetően már öt ponttal vezet a városi riválissal szemben úgy, hogy egy meccsel kevesebbet játszott.

Jürgen Kloppékra legközelebb sem vár könnyű feladat, a Leicester Cityhez látogatnak, míg Josep Guardioláék a bajnokságban a Tottenhamet fogadják.

VASÁRNAPI EREDMÉNYEK
Tottenham–West Bromwich Albion 2–0(Kane 54., Szon Hung Min 58.)
Wolverhampton–Leicester City 0–0
Sheffield United–Chelsea 1–2
(Rüdiger 54. – öngól, ill. Mount 43., Jorginho 58. – 11-esből)

SZOMBATI EREDMÉNYEK
Manchester United–Everton 3–3(Cavani 24., B. Fernandes 45., McTominay 70., ill. A. Doucouré 49., James Rodríguez 52., Calvert-Lewin 90+5.)
Fulham–West Ham United0–0
Burnley–Brighton & Hove Albion 1–1(Gudmundsson 53., ill. Dunk 36.)
Newcastle United–Southampton 3–2(Willock 16., Almirón 26., 45+4., ill. Minamino 30., Ward-Prowse 48.)

Aston Villa–Arsenal 1–0(O. Watkins 2.)

HÉTFŐ
21.00:
Leeds United–Crystal Palace (Tv:Spíler1)

AZ ÁLLÁS
1. Manchester City22155243–14+2950
2. Manchester United23136449–30+1945
3. Leicester City23134639–25+1443
4. Liverpool23117544–29+1540
5. Chelsea23116638–24+1439
6. West Ham23116634–28+639
7. Everton21114634–28+637
8. Tottenham22106636–22+1436
9. Aston Villa21112836–24+1235
10. Arsenal23941027–23+431
11. Leeds United21921036–38–229
12. Southampton2285929–37–829
13. Crystal Palace2285927–37–1029
14. Wolverhampton23761023–31–827
15. Brighton & Hove Albion23510825–30–525
16. Newcastle23741225–38–1325
17. Burnley22651114–29–1523
18. Fulham22291117–31–1415
19. West Brom23261518–54–3612
20. Sheffield United23321815–37–2211

PERCRŐL PERCRE

KÖSZÖNJÜK A FIGYELMET!

90+3. PERC: VÉGET ÉRT A RANGADÓ! 18 ÉV UTÁN SZENVEDETT VERESÉGET A LIVERPOOL HAZAI PÁLYÁN A MANCHESTER CITYTŐL! 1–4

90. perc: Három perc a ráadás!

88. perc: Közeledik sorozatbeli harmadik vereségéhez a Liverpool hazai pályán.

85. perc: Andrew Robertson helyére érkezik Konstantinos Tsimikas.

Phil Foden kapott remek labdát a jobb szélen, majd vágott hatalmas gólt Alisson feje felett. 1–4

 


 

83. PERC: GÓL – KIÜTI A CÍMVÉDŐT A CITY!

80. perc: Eldőlni látszódik a mérkőzés.

Alisson Gündöganhoz passzolta a labdát, aki köszönte szépen és gyönyörűen a kapus feje fölött juttatta be a játékszert Rahem Sterlinghez, aki bevetődve fejjel vette be a kaput. 1–3

 


 

76. PERC: GÓL – ALISSON MEGINT ELADTA A LABDÁT, A CITY PEDIG ISMÉT BÜNTETETT!

Alisson adta el a labdát, majd Foden szólója után becenterezte a labdát, amelyet Gündogan a kapufa segítségével juttatta a hálóba. 1–2

 


 

73. PERC: GÓL – GÜNDOGAN ISMÉT EREDMÉNYES, MEGINT VEZET A CITY!

72. perc: Végül les miatt nem adták meg Stones gólját.

72. perc: City csere:Gabriel Jesus érkezik Rijad Mahrez helyére.

71. perc: A Liverpool hálójában a labda Stones lövése után, azonban les miatt egyelőre nem adja meg a gólt a játékvezető.

70. perc: Fabinho lerántotta Fodent, így sárga lapot kapott.

69. perc: Távoli City próbálkozás kerüli el Alisson kapuját.

68. perc: Kettőt cserél a Liverpool.Xherdan Shaqiri és James Milner áll be Thiago Alcántara és Curtis Jones helyére.

Egyenlít a Liverpool! Ilyen egy tökéletesen végrehajtott tizenegyes! 1–1

 


 

63. PERC: GÓL – MOHAMED SZALAH ÉRTÉKESÍTETTE A TIZENEGYES!

62. PERC: TIZENEGYEST VÉGEZHET EL A LIVERPOOL IS! Rúben Días rántotta le Szalaht!

60. perc: A hazaiak átvették a kezdeményezést.

59. perc: Ismét Jones lő, ám ezúttal Stones blokkolja a próbálkozását.

57. perc: A liverpooli szöglet után Ederson bokszolja messzire a labdát.

55. perc: Curtis Jones távoli lövése száll magasan fölé.

52. perc: Most már a City „nyugodtan” járatja a labdát.

Ami nem ment tizenegyesből, ment akcióból. Alisson védése után Ilkay Gündogan vette be közelről a kaput. 0–1

 


 

49. PERC: GÓL – VEZET A MANCHESTER CITY AZ ANFIELDEN!

47. perc: A stadionon kívül szurkoló liverpooli drukkerek tűzijátékkal szórakoztatják magukat.

46. perc: Nem történt csere a félidőben.

46. PERC: ELKEZDŐDÖTT A MÁSODIK FÉLIDŐ!

 


 

Ez volt sorozatban a nyolcadik olyan félideje a Liverpoolnak, amikor gólképtelen maradt az Anfielden!

45+2. PERC: VÉGET ÉRT AZ ELSŐ FÉLIDŐ, AMELY KEVÉS HELYZETET HOZOTT! 0–0

45. perc: Kettő perc a ráadás!

45. perc: A szöglet után Ederson kezében landolt a labda.

45. perc: Thiago Alcántara lövése a sorfalról vágódott ki szögletre.

43. perc: Manét buktatják a tizenhatos vonala előtt, így veszélyses helyről járhat a Liverpool szabadrúgása.

41. perc: A vendégeket felpaprikázta a kihagyott lehetőség.

37. PERC: GÜNDOGAN FÖLÉ VÁGJA A TIZENEGYEST! Déjá vu érzésünk lehet: az ősszel Kevin De Bruyne nem találta el a kaput Alissonnal szemben. Akkor is a vezetésért rúghatott a manchesteri csapat.

36. perc:Fabinho buktatta Sterlinget. Jogosan jut tizenegyeshez a City!

33. perc: Stonesék ügyetlenkedése után szögletet végezhetett el a Liverpool, ám abból veszély nem alakult ki.

32. perc: Az utolsó öt percben több mint 80 százalékban van a labda a hazaiaknál.

31. perc: Ederson mozdult ki bátran egy középen felpattanó labdára és húzta le.

29. perc: Firmino kapáslövését védi kisebb bravúrral Ederson. Ez volt az első kaput eltaláló lövés a mérkőzésen.

28. perc: Gündogan elméretezett oldalszabadrúgása a szögletzászlónál hagyta el a pályát.

27. perc: Foden ugratta ki Mahrezt a jobb oldalol, majd Mané szabálytalankodott taktikusan.

24. perc: Megtört a „csend”! Alexander-Arnold beadása után Mané fejese szállt a kapu fölé.

24. perc: Eddig olyan ez a rangadó, mint az összes többi idén. Nem túlságosan izgalmas...

22. perc: A félidő felénél járva nem láthattunk még nagy helyzetet.

21. perc: Foden Gündoganhoz címzett passzát csenték el a hazaiak. Nagy helyzetet akadályoztak meg!

19. perc: Mahrez vezette bele a labdát a védőjébe.

18. perc: Közel a félpályától húzza meg a hátsó védelmi vonalát a Liverpool.

15. perc: Negyedóra elteltével 64 százalékban van a labda a Citynél.

14. perc: Robertson beadását húzta le Ederson.

13. perc: Egyik csapat sem vállal nagy konckázatot, lassan építkeznek.

10. perc: Magasan védekezik a Liverpool, megnezetíti a vendégek labdakihozatalát.

8. perc: Zinchenko távoli lövését blokkolják a hazaiak.

6. perc: Eddig rengeteget van a Manchester Citynél a labda.

4. perc: Az ápolás után folytatódik a mérkőzés.

2. perc: Thiago Alcántara csúszott Gündogan alá. A játékvezető (Michael Oliver) egy kis hezitálás után máris a zsebéhez nyúl és sárga lapos figyelmeztetésben részesíti a Liverpool középpályását.

2. perc: A Liverpool már most annyi vereségnél tart a bajnokságban (4), mint az elmúlt két idényben összesen.

1. PERC: ELKEZDŐDÖTT A MÉRKŐZÉS!

A Liverpool vörösben, míg a Manchester City világoskék felsőben és sportszárban, valamint fehér nadrágban látható.

ELŐZMÉNYEK

A Manchester City sorozatban tizenhárom megnyert tétmérkőzés után várhatja a Liverpool elleni rangadót. Pep Guardiola csapata amennyiben az Anfielden is győzni tud, tízpontos előnybe kerül a címvédővel szemben úgy, hogy egy meccsel kevesebbet játszott.

Bármilyen furcsa is kimondani: a Liverpool nincs jó formában hazai pályán. Legutóbbi két mérkőzésüket egyaránt elvesztették (a Burnley és a Brighton ellen), s nyeretlenségi sorozatuk már négy meccsre nyúlik az Anfielden (a West Brom és a Manchester United csent el két-két pontot tőlük). Amióta Jürgen Kloppék egy hetest rúgtak idegenben a Crystal Palace-nak, 10 mérkőzésből csupán hármat nyertek meg, melybe beletartozik az Aston Villa csikócsapata elleni FA-kupa találkozó is.

Ezzel szemben a Manchester City remek formának örvend, két ponttal vezeti a tabellát a városi riválissal szemben úgy, hogy kettővel kevesebbet játszottak. Guardiola együttese december közepe óta 100 százalékos, utoljára a Tottenham győzte le. Sőt, a Leicester City elleni szeptemberi bajnoki óta az összes sorozatot figyelembe véve Guardioláéknak ez az egyetlen vereségük (23 győzelem, 6 döntetlen, 1 vereség).

Az ősszel nem bírtak egymással a csapatok, 1–1-es döntetlen született, igaz, az első félidő hajrájában Kevin De Bruyne elhibázott egy tizenegyest.

Érezhetően nagy a feszültség, pláne a két menedzser között. Guardiola zokon vette, hogy Klopp a mérkőzés előtt azt nyilatkozta, a manchesteriek azért is vannak remek formában, mert a koronavírus miatt elhalasztott bajnoki miatt két hét szünetük volt – miközben a valóságban csak hét nap. Mint ismert, a Liverpool egész idényben belső védő gondokkal küzd, viszont a télen újonnan érkező Ozan Kabak és Ben Davies sincs ott a kezdőben.

„Optimális esetben hetekig dolgozhatnánk velük a védekezésen, hogy megismerjék a rendszerünket – idézte Jürgen Kloppot a Guardian. – Csütörtökön elemző találkozón vettek részt, videókon nézhették meg, hogyan futballozik a védelmünk. Másik poszt esetében talán megtehetnénk, hogy kipróbáljuk az új embert, esetleg még egy kicsit alkalmazkodunk is hozzá, ám a védelmünk meghatározott elv szerint játszik. Sok minden történt az elmúlt hetekben, bizonyos problémákat megoldottunk, másokat nem sikerült. Most több variációs lehetőségünk van, ami előnyös, így az a legfontosabb, hogy átadjunk az új srácoknak minden szükséges információt.”

A Liverpool a mai meccset is beleszámítva nagyon komoly mérkőzések előtt áll: jövő szombaton a Leicester Cityhez utazik a csapat, majd három napra rá (február 16-án) az RB Leipzig ellen Budapesten, a Puskás Arénában vívja meg a Bajnokok Ligája-nyolcaddöntő első felvonását, aztán pedig az Everton elleni derbi vár rá.

 


 

ÜDVÖZÖLJÜK KEDVES OLVASÓINKAT A LIVERPOOL–MANCHESTER CITY LABDARÚGÓ-MÉRKŐZÉS ONLIVE KÖZVETÍTÉSÉBEN!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik