PL: az Aston Villa oda-vissza legyőzte az Arsenalt

Vágólapra másolva!
2021.02.06. 15:26
null
Gyorsan „felavatták” az Arsenal új kapusát (Fotó: AFP)
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 23. fordulójának nyitó mérkőzésén az Aston Villa egy korai gólnak köszönhetően legyőzte az Arsenalt.

Az a furcsa helyzet állt elő, hogy az Aston Villa kapusának, Emiliano Martíneznek több meccse volt az Arsenal felnőttcsapatában, mint az „ágyúsok” aktuális kapuvédőjének, hiszen Bernd Leno eltiltása miatt a nullkilométeres Mathew Ryan kapott lehetőséget. Az angol játékos viszont aligha ilyen debütálásról álmodott, mivel 74 másodperc elteltével máris felavatták a kapuját. A londoni védők hátul elpasszolták magukat, a labda Ollie Watkins elé került, aki némi szerencsével értékesítette a helyzetet (1–0).

Az Arsenal a játékrész közepén Granit Xhaka szabadrúgásával kiegyenlíthetett volna, ám a korábbi csapattárs, Emiliano Martínez kitornázta a svájci lövését.

A fordulás után felélénkült a mérkőzés, mindkét fél nagy erőket mozgósított, hogy betaláljon.Több gól azonban már nem esett, így az Aston Villa hét hónap leforgása alatt harmadszor is legyőzte az Arsenalt, s már most több pontot gyűjtött, mint az előző idény végén.

ANGOL PREMIER LEAGUE
23. FORDULÓ
Fulham–West Ham United 0–0
Burnley–Brighton & Hove Albion 1–1 (Gudmundsson 53., ill. Dunk 36.)
Newcastle United–Southampton 3–2 (Willock 16., Almirón 26., 45+4., ill. Minamino 30., Ward-Prowse 48.)

Aston Villa–Arsenal 1–0 (O. Watkins 2.)
Később
21.00: Manchester United–Everton (Tv: Spíler1) – élőben az NSO-n!
VASÁRNAP
13.00: Tottenham–West Bromwich Albion (Tv: Digi Sport1)
15.00: Wolverhampton–Leicester City (Tv: Spíler1)
17.30: Liverpool–Manchester City (Tv: Digi Sport1) – élőben az NSO-n!
20.15: Sheffield United–Chelsea (Tv: Digi Sport1)
HÉTFŐN
21.00: Leeds–Crystal Palace (Tv: Spíler1)

AZ ÁLLÁS
1. Manchester City 21 14 5 2 39–13 +26 47
2. Manchester United 22 13 5 4 46–27 +19 44
3. Leicester City 22 13 3 6 39–25 +14 42
4. Liverpool 22 11 7 4 43–25 +18 40
5. West Ham 23 11 6 6 34–28 +6 39
6. Chelsea 22 10 6 6 36–23 +13 36
7. Everton 20 11 3 6 31–25 +6 36
8. Aston Villa 21 11 2 8 36–24 +12 35
9. Tottenham 21 9 6 6 34–22 +12 33
10. Arsenal 23 9 4 10 27–23 +4 31
11. Leeds United 21 9 2 10 36–38 –2 29
12. Southampton 22 8 5 9 29–37 –8 29
13. Crystal Palace 22 8 5 9 27–37 –10 29
14. Wolverhampton 22 7 5 10 23–31 –8 26
15. Brighton & Hove Albion 23 5 10 8 25–30 –5 25
16. Newcastle 23 7 4 12 25–38 –13 25
17. Burnley 22 6 5 11 14–29 –15 23
18. Fulham 22 2 9 11 17–31 –14 15
19. West Brom 22 2 6 14 18–52 –34 12
20. Sheffield United 22 3 2 17 14–35 –21 11
Legfrissebb hírek

Döcögős úton – Nagy Zsolt jegyzete

Angol labdarúgás
6 perce

Gyökeres duplázott, az Arsenal kiütötte hazai pályán az Atlético Madridot

Bajnokok Ligája
7 órája

Labdarúgás: öttel nyertek az U19-es lányok az Eb-selejtezőn

Utánpótlássport
13 órája

Sean Dyche a Nottingham Forest szezonbeli harmadik vezetőedzője – hivatalos

Angol labdarúgás
19 órája

Bruno Fernandes: Innentől fogva még fontosabb lesz legközelebb is nyerni

Angol labdarúgás
21 órája

Labdarúgás: több mint 1100 fiatalperc az NB I 10. fordulójában

Utánpótlássport
21 órája

Mikel Arteta: Csodálom Diego Simeone kitartását

Bajnokok Ligája
22 órája

A nyakvágó hely – Kő András publicisztikája

Minden más foci
2025.10.20. 23:44
Ezek is érdekelhetik