Chelsea: Lampardon nem fog múlni a szerződéshosszabbítás

MTI, I. SZ.MTI, I. SZ.
Vágólapra másolva!
2020.12.05. 09:58
null
Frank Lampard a Chelsea jövőjének részese akar lenni (Fotó: AFP)
Frank Lampard hosszú távon szeretne részese lenni a Stamford Bridge-i terveknek, ezért szívesen meghosszabbítaná vezetőedzői szerződését a Chelsea labdarúgócsapatánál.

A 42 éves tréner jelenlegi megbízatása ugyan még másfél évre szól, de mint mondta, a londoni csapat élén eltöltött eddigi idő gyorsan elrepült. Lampard, aki 2019 nyarán állt munkába a londoni klubnál, az elmúlt idényben a negyedik helyre vezette a Chelsea-t, most pedig azon fáradozik, hogy együttese a címek megszerzésére esélyesek közé kerüljön.

„Az elején akadtak olyan körülmények, amelyek miatt az elmúlt idény átmeneti jellegű és egy kicsit nehézkes volt. Most viszont úgy érzem, nagyon szívesen lennék itt egy hosszú távú terv része” – mondta.

A tréner utalt arra, hogy a nyári szerződtetésekkel a keret megerősödött. A csapat – amely minden sorozatot egybe véve zsinórban 15 mérkőzésen maradt veretlen – szombaton a Leeds Uniteddel játszik, és ha nyer, az élre áll a Premier League-ben.

Lampard kitért rá, hogy az eredményeik miatt a szurkolók már most a végső győzelemre esélyesek közé sorolják őket, de ő ezt hosszabb távon, inkább a következő idényben tartja reálisnak.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik