„Én állom a sört, és a kertemben tartjuk a parádét” – így ünnepelne Klopp, ha hirtelen kettővel több bajnoki címe lenne a Liverpoolnak

M. B.M. B.
2025.01.15. 18:37
Jürgen Klopp (Fotó: Getty Images)
Többek között a rivális Manchester City 115 vádpontból álló szabálysértési ügyéről is kérdezték Jürgen Kloppot, a Liverpool korábbi vezetőedzőjét.

A Red Bull által szervezett salzburgi sajtóeseményen (itt mutatták be hivatalosan, mint a cég globális futballvezetőjét – a szerk.) egy riporter arról kérdezte az 57 éves szakembert, hogy miképpen ünnepelné, ha egy kedvező döntés nyomán két bajnoki címmel gazdagodna egykori csapata. Mint ismert, a Liverpool Kloppal a kispadon kétszer (a 2018–2019-es és a 2021–2022-es idényben) végzett a második helyen a Manchester City mögött a Premier League-ben. Egyelőre nem tudni, milyen szankciók fenyegetik a PL címvédőjét (feltéve, hogy az ügyben döntő független testület bűnösnek találja), de sajtóhírek szerint pontlevonás, az élvonalból való kizárás, valamint a vizsgált időszakban nyert trófeák, így bajnoki címek elvétele is benne van a pakliban.

„Erről már akkor beszéltünk, amikor távoztam. Nem mondom, hogy ennek kell történnie, de már előre beszéltem azokkal, akik eljönnének ünnepelni. Azt mondtam, hogy »vegyétek meg a repjegyeket Mallorcára, a sört én állom«. Az én kertemben tartjuk a parádét. Istenem, micsoda címlapsztori lenne! Nem követtem az eseményeket, de két hónapon belül születik döntés az ügyben, igaz?” – fogalmazott Jürgen Klopp.

A Premier League még 2023 februárjában, egy öt évvel korábban indított vizsgálat után vádolta meg a Manchester Cityt azzal, hogy 115-ször szegte meg a liga szabályait. A vádak a 2009–2010-es idény óta eltelt 14 idényre vonatkoztak, s a lap azt írta, hogy a Manchester City 54 alkalommal nem adott pontos információt általános pénzügyeiről a liga felé, 14-szer a játékosok és a menedzserek fizetését érintő adat nem volt pontos, hét vádpont érte a klubot a Premier League profit- és fenntarthatósági szabályainak megsértése miatt, 2018-tól öt alkalommal nem tartották be az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) szabályait (beleértve a pénzügyi fair playt), illetve 35-ször történt mulasztás a klub részéről a Premier League vizsgálatai során.

A meghallgatások 2024 decemberében fejeződtek be, a döntés meghozatalára 2025 első felében kerül sor.

 

Legfrissebb hírek

„A futballt túszul ejtették” – Jürgen Klopp ismét kritizálta a világbajnokságot

Foci vb 2026
20 órája

A Liverpoollal BL-győztes Djibril Cissé fia profi szerződést kapott a „vörösöknél”

Angol labdarúgás
2026.06.12. 12:20

„Egyszerűen vacak volt” – Klopp a nyitó meccsről

Foci vb 2026
2026.06.12. 11:52

Premier League: egy hónappal a feljutás után lemondott az Ipswich Town vezetőedzője

Angol labdarúgás
2026.06.11. 13:29

Magyarok a Liverpoolban, világelső technológia az otthonokban

Egyéb egyéni
2026.06.11. 07:50

Premier League: Szoboszlaié az idény legszebb gólja a Liverpoolnál

Angol labdarúgás
2026.06.06. 13:53

Spirit of Shankly: a szurkolói elköteleződés egy életre szól a Liverpoolnál

Képes Sport
2026.06.06. 10:19

Andoni Iraola: Kiváltság és felelősség a Liverpoolnál dolgozni

Angol labdarúgás
2026.06.06. 08:39
Ezek is érdekelhetik