„Szoboszlaival nem akartunk kockáztatni” – nélküle ütötte ki a Pool az MU-t

P. K.P. K.
2024.08.04. 07:48
AFPA Liverpool (feketében) showelemeket sem nélkülöző felvezetés után verte meg a Manchester Unitedet amerikai túrája utolsó meccsén, Columbiában (Fotó: AFP)
A Liverpool az amerikai felkészülési túrája utolsó meccsén Szoboszlai Dominik nélkül nyert 3–0-ra a Manchester United ellen.

 

A Liverpool az amerikai túrája utolsó meccsén – korábban a Betis ellen 1–0-ra (Szoboszlai góljával), az Arsenal ellen 2–1-re győzött a csapat – Szoboszlai Dominik nélkül győzött Columbiában a Manchester United ellen. A magyar középpályás először hiányzott mérkőzésről, mióta Arne Slot irányítja a csapatot. A holland szakember már a mérkőzés előtt megindokolta a klub honlapjának, miért nem szerepel majd Szoboszlai az MU ellen.

„Ez a turnénk 13. napja. Dominik eddig minden edzésen és mindegyik meccsen részt vett. Azt gondolom, kicsit fáradt, és nem akarunk kockáztatni a játékával. A meccs után visszarepülünk Liverpoolba, és kedden már minden játékos csatlakozik a kerethez, nem akartunk kockáztatni, hogy bárki is kidőljön a sorból a mai mérkőzésen” – fogalmazott Slot.

Nos, a mérkőzés képe alapján a Liverpoolnak nem is volt szüksége a kockáztatásra a győzelemért, ugyanis végig fölényben játszva, simán nyert 3–0-ra.

„Nagyon elégedett vagyok az eredménnyel, de azért a Manchester Unitednak is megvoltak a helyzetei, alakulhatott volna másképp is a meccs. A túra összességében nagyon pozitív volt számunkra. Persze, mindenki az eredményeket nézi, de a lényeg, hogy a játékosok fittek maradtak, és nagy intenzitású játék mellett is képesek olyan teljesítményre, amilyet szeretnénk látni. A túra alatt láttunk néhány nagyszerű gólt, remekül felépített támadást, nagyon keményen dolgoztak a srácok. A következő héten sok visszatérő játékos csatlakozik a kerethez. Érdekes lesz látni, milyen állapotban térnek vissza és hogyan illeszkednek vissza a csapatba. Keményen kell dolgozzunk a következő két hétben is, hogy készen álljunk az Ipswich elleni bajnoki rajtra” – értékelt a meccs után Slot a liverpoolfc.com-nak.

A Liverpool augusztus 17-én kezdi az új idényt, de előtte hazai pályán még vár egy felkészülési meccs, augusztus 11-én a Sevilla ellen.
 

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
Liverpool–Manchester United 3–0 (Fábio Carvalho 10., C. Jones 36., Cimikasz 61.)
Columbia (Egyesült Államok)


 

 

Legfrissebb hírek

A kinevezés, amely mindent megváltoztatott a Manchester Unitednél

Népsport
Tegnap, 10:31

„Amit tettél, az örökké visszhangozni fog” – így búcsúztak Cristiano Ronaldótól

Minden más foci
2026.11.05. 13:35

„Rettenetesen ingatag a liverpooli védelem” – angol sajtóreakciók az isztambuli vereség után

Bajnokok Ligája
2026.11.05. 10:58

Ötvenéves rekordot döntött meg a Como, Mbappé százados lett – szerdai BL-legek

Bajnokok Ligája
2026.11.05. 10:47

Iraola szerint a rögzített játékhelyzetek miatt kapott ki a Liverpool Isztambulban

Bajnokok Ligája
2026.11.05. 07:33

Nézze meg a Fenerbahce–Liverpool BL-meccs videós összefoglalóját!

Bajnokok Ligája
2026.11.04. 23:07

Hiába lőtt két gólt is, kikapott a Liverpool Törökországban

Bajnokok Ligája
2026.11.04. 20:40

Bejelentkezés Athénból és Isztambulból; vendégünk BL-sztárok frizuráját értékelte – ilyen volt a szerdai BL-nap felvezetése

Bajnokok Ligája
2026.11.04. 18:50