Anglia: Wayne Rooney a Birmingham menedzsere – hivatalos

B. A.B. A.
2023.10.11. 13:33
null
Wayne Rooney visszatér Angliába, a Birmingham City menedzsere lesz (Fotó: Getty Images)
Az angol másodosztályban érdekelt Birmingham a klub honlapján jelentette be, hogy Wayne Rooney-t nevezik ki a csapat új menedzserének.

 

Ahogy arról beszámoltunk, a Wayne Rooney vezette D. C. United nem jutott rájátszásba az amerikai profi labdarúgóligában (MLS), ami a játékosként 120-szoros angol válogatott munkájába került.

Rooney azonban nem sokáig maradt maradt munka nélkül. Mint már írtuk, az angol másodosztályú Birmingham a sikerek ellenére megvált John Eustace-tól, és az angol sajtó már akkor is Rooney nevét emlegette Eustace utódjaként. A találgatások most beigazolódtak, ugyanis a Birmingham a klub honlapján jelentette be az új menedzsert.

A Birmingham, ahol Tom Brady, az amerikai futball hétszeres Super Bowl-győztes ikonja is kisebbségi részvényes három és fél évre szóló szerződésben állapodott meg Rooney-val.

Rooney segítségére lesz korábbi válogatottbeli csapattársa, Ashley Cole, valamint az angol U21-es válogatott jelenlegi segédedzője, John O'Shea is.

A 37 éves Rooney 2021 januárjában kezdte menedzseri pályafutását a Derby County csapatánál, ahol a kiesőzónából mentette ki a csapatot. 2022 júniusában lemondott posztjáról, majd három héttel később vállalt munkát a D. C. United kispadján.

„Wayne született győztes. Hiszünk abban, hogy az edzői stáb, a klub és a szurkolóink támogatásával előre fogja vinni a csapatot az utunk következő szakaszában. Játékfilozófiája segíteni fog megvalósítani a Birmingham City számára kitűzött céljainkat” – nyilatkozta Tom Wagner, a Birmingham City társtulajdonosa és az igazgatótanács elnöke.

„A menedzseri karrieremet építgettem, kihívásokkal teli környezetbe helyezve magam, hogy felkészüljek erre a lehetőségre. Ez egy olyan projekt, amely céltudatosságot ad nekem, és alig várom, hogy elkezdhessem” – vélekedett Rooney.

 


 

Legfrissebb hírek

Farkas Erik profi szerződést írt alá a Liverpoollal

Légiósok
2026.09.18. 12:40

Szoboszlai Dominik: Ahogy felpattant előttem a labda, arra gondoltam, „Miért ne?”

Angol labdarúgás
2026.09.17. 14:29

Hiába a Chelsea korai gólja, az Arsenal nyerte a PL-forduló rangadóját

Angol labdarúgás
2026.09.06. 19:28

A 96. percben lőtt hatalmas góllal mentett pontot az Everton a Manchester United ellen

Angol labdarúgás
2026.09.06. 17:00

Jamie Vardy a Burnley-hez igazolt

Angol labdarúgás
2026.09.06. 16:56

Haaland fejesével verte a Coventryt a Manchester City; a Forest otthonában szerezte meg első pontját a Spurs

Angol labdarúgás
2026.09.05. 20:21

Kétszer is egyenlített, de a győzelem már nem jött össze a Liverpoolnak a Nottingham ellen

Angol labdarúgás
2026.08.29. 15:25

Haaland és Cherki is duplázott, a City könnyedén nyert Londonban

Angol labdarúgás
2026.08.28. 22:54