PL: az MU megegyezett a fiatal csatárral, és hamarosan ajánlatot tesz

B. D. K.B. D. K.
2023.07.18. 14:22
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Manchester United Fabrizio Romano transzferguru értesülései szerint André Onana szerződtetése után rárepül az Atalanta 20 éves dán válogatott csatárára, Rasmus Höjlundra, akivel a személyes feltételekről már meg is egyezett.

Fabrizio Romano azt írja, hogy Rasmus Höjlund nagy Manchester United-szurkoló, így nagyon szeretne az angol rekordbajnokhoz szerződni. Az MU hosszú távra tervezne vele, és amint sikerül betölteni a másik hiányposztot André Onanával, utána a klub minden erejével erre a transzferre fog fókuszálni, és elküldi majd az első hivatalos ajánlatát a dánért.

Az Atalanta nagyjából 65-70 millió eurót szeretne kapni a játékosért, Manchesterben azonban remélik, hogy ennél olcsóbban is el tudják hozni. Az olasz klub mindenesetre az első kapcsolatfelvétel során egyértelművé tette, hogy nem akar más futballistát kapni érte, magyarán csakis pénzt fogad el.

A 191 centiméter magas ballábas Höjlund a mögöttünk hagyott idényben 32 Serie A-meccsen kilenc gólt és négy gólpasszt jegyzett az ötödik helyen végző Atalantában.

FRISSÍTÉS: Mindeközben Fabrizio Romano azt is megírta, hogy André Onana ma (kedd) este Manchesterbe utazik. Utána átesik majd az ilyenkor kötelező orvosi vizsgálatokon, és szerdán vagy csütörtökön a „vörös ördögök” hivatalosan is bejelentik a kapust.

Az Inter sajtóhírek szerint 51+4 millió eurót kap. Onana 5+1 évre ír alá Erik ten Hagékhoz.

Legfrissebb hírek

Kuytre különleges kihívás vár a Fener–Liverpoolon; Kabát Péter az NS kérdéseire válaszolt – egész napos élő BL-felvezető

Bajnokok Ligája
22 perce

Sikeres műtéten van túl Tóth Alex, a kórházi ágyról üzent – fotó

Légiósok
1 órája

„Titok marad...” – Szoboszlai arról, hogy túl korán tért-e vissza

Angol labdarúgás
7 órája

Labdarúgás: csaknem 1200 fiatalperc az NB I 12. fordulójában

Utánpótlássport
8 órája

Továbbra is a fergusoni örökség súlyát nyögi a Manchester United

Bajnokok Ligája
9 órája

Büntetlen maradt a könyökös, az Everton ismét legyőzte a Newcastle-t

Angol labdarúgás
18 órája

„Nagyon kedvelem” – az Arsenal angol szélsője már Hollandiában is Kerkezzel csatázott

Angol labdarúgás
20 órája

„A győzelem a felkészültség tudománya” – hogyan lett élcsapat a Brightonból?

Angol labdarúgás
Tegnap, 14:50