MU: Casemiro 60 millió euróért érkezhet – sajtóhír

K. B.K. B.
2022.08.18. 17:41
null
Casemiro a Manchester Unitedben köthet ki? (Fotó: AFP)
Ahogyan azt szerdán megírtuk, az angol első osztályú labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Manchester United élénken érdeklődik a Real Madrid ötszörös Bajnokok Ligája-győztes védekező középpályása, a brazil Casemiro iránt. Azóta újabb sajtóhírek láttak napvilágot, miszerint a „vörös ördögök” 60 millió eurót fizetnének a játékosért, akinek annyira tetszik az angliai ajánlat, hogy hamarosan leül beszélni Carlo Ancelottival, a királyi gárda vezetőedzőjével is a jövőjéről.

 

A szebb időket is megélt Manchester United védekező középpályást keres, s mivel hamarosan zárul a nyári átigazolási időszak, egyre inkább sürgeti az idő. Sokáig úgy tűnt, Adrien Rabiot-t szerződtetnék, ám ez az üzlet több forrás szerint is meghiúsulni látszik. Erik ten Hagék ezért más opció után néznek – a legújabb kiszemelt most nem más, mint a Real Madrid ötszörös BL-győztes játékosa, Casemiro.

A Sky Sports úgy tudja, a Manchester United nagyjából 60 millió euróért szerezhetné meg a klasszis játékjogát. A mindig jól értesült olasz sportújságíró, Fabrizio Romano a közösségi oldalán arról számolt be, Casemirónak olyannyira megtetszett az angliai ajánlat, hogy hamarosan leül beszélgetni az edzőjével, Carlo Ancelottival a jövőjéről.

 


Legfrissebb hírek

A Manchester United legyőzte a Nottinghamet, és bronzérmes lett a PL-ben

Angol labdarúgás
2026.05.17. 15:48

Akár már a héten eldőlhet, hogy Michael Carrick marad a Man. United vezetőedzője

Angol labdarúgás
2026.05.15. 13:54

Carlo Ancelotti a 2030-as világbajnokságig brazil szövetségi kapitány marad

Minden más foci
2026.05.14. 19:48

Manchester United: Carricket még az idény vége előtt megerősíthetik posztján – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.05.13. 13:21

Ancelotti: Neymar sokat javult, mindenki szereti őt, de a döntés az enyém

Foci vb 2026
2026.05.13. 11:01

Neymar bekerült, Estevao kimaradt – kihirdette a brazilok bő vb-keretét Ancelotti

Foci vb 2026
2026.05.12. 10:55

Tóth Alexék tovább robognak a nemzetközi kupaindulás felé; az MU gól nélkül maradt Sunderlandben

Angol labdarúgás
2026.05.09. 18:11

A futballszakírók Bruno Fernandest választották a PL-idény legjobbjának

Angol labdarúgás
2026.05.08. 20:18
Ezek is érdekelhetik