Chelsea: Nem tudom garantálni, hogy készen fogunk állni két hét múlva – Tuchel

L. M.L. M.
2022.07.24. 13:40
null
Tuchel szerint csapata megérdemelten kapott ki az Arsenaltól (Fotó: AFP)
Korábban beszámoltunk róla, hogy a Chelsea 4–0-s vereséget szenvedett az Arsenáltól a két csapat egyesült államokbeli felkészülési mérkőzésén. A „kékek” menedzsere, Thomas Tuchel a mérkőzést követően nyilatkozott, ahol szót ejtett az első Chelsea-mérkőzésén pályára lépő Kalidou Koulibalyról is – írja a BBC.

 

Gabriel Jesus, Martin Ödegaard, Bukayo Saka és Albert Sambi Lokonga góljaival ütötte ki az Arsenal a Chelsea-t a két csapat felkészülési mérkőzésén Orlandóban.

A mérkőzés után Thomas Tuchel, a Chelsea menedzsere értékelt, amiből az szűrhető le, hogy közel sem elégedett a csapattal: „Messze nem vagyok nyugodt. Egyszerűen nem voltunk elegek, egyszerűen nem voltunk versenyképesek” – mondta a német szakember.

Hozzátette, hogy a csapata megérdemelten szenvedett vereséget, valamint aggasztónak találta, hogy az Arsenal elkötelezettsége sokkal nagyobb volt a meccsen.

„Azt gondolom, hogy a legerősebben álltak fel és azzal a szerkezettel, amit már hetek óta látni. Ezzel a felállással fognak majd a Premier League-meccseken is játszani."

Tuchel a Chelsea felállásáról is beszélt, mivel kipróbálta a négy védős formációt, ez viszont nem igazán vált be az első félidőben: „Nem a legerősebben álltunk fel. Ez csak egy kis része a magyarázatnak, de a másik része viszont aggasztó. Nem tudom garantálni, hogy készen fogunk állni két hét múlva.”

Első mérkőzését játszotta a londoni „kékek” mezében a frissen szerződtetett szenegáli középhátvéd, Kalidou Koulibaly, aki húsz percet töltött a pályán.

„Ő volt a legjobb játékosunk, azt kell mondanom, hogy hihetetlenül jó volt” – mondta Tuchel Koulibalyról.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
Arsenal–Chelsea 4–0 (2–0)
Orlando (Florida), Camping World Stadion
Arsenal:
Ramsdale (Turner, 72.) – White (Cédric, 72.), Saliba, Gabriel, Zincsenko (Tavares, a szünetben) – Partey (Elneny, 72.), Xhaka (Lokonga, 78.)Saka (Marquinhos, 72.), Ödegaard (Maitland-Niles, 78.), Martinelli (Pépé, 72.) – Jesus (Nketiah, 57.)
Chelsea: Mendy – James (Hudson-Odoi, 73.), Chalobah (Sarr, 45.), Thiago Silva (Koulibaly, 73.), Emerson (Alonso, a szünetben) – Gallagher (Kovacic, a szünetben), Jorginho (Ampadu, 73.) – Havertz (Batshuayi 64.), Mount (Ziyech, 64.), Sterling (Azpilicueta, a szünetben) – Werner (Pulisic, a szünetben)
Gólszerzők: Jesus (15.), Ödegaard (36.), Saka (66.), Lokonga (90+3.)

Legfrissebb hírek

Szenegál nem adja vissza az Afrika-kupa-győzelemért járó kupát

Minden más foci
7 órája

Harmincöt fős keretet hirdetett Thomas Tuchel az angolok márciusi meccseire

Angol labdarúgás
Tegnap, 12:02

Az Arsenal gyönyörű gólokkal jutott tovább a Leverkusen ellen

Bajnokok Ligája
2026.03.17. 22:51

A görögök kijelölték a mieink ellen készülő keretüket

Magyar válogatott
2026.03.17. 18:23

„Egyszerűen nem normális” – Mikel Arteta a PL legfiatalabb gólszerzőjét, Max Dowmant méltatta

Angol labdarúgás
2026.03.15. 11:31

Gyökeres és a 16 éves Dowman góljával a hajrában harcolta ki a győzelmet az Arsenal

Angol labdarúgás
2026.03.14. 20:40

„Beárazták a Premier League-et, csak nem úgy, ahogy sokan gondolnák” – véli a Premier League-kommentátor

Angol labdarúgás
2026.03.14. 09:29

„Éreztem, hogy hozzáér a lábamhoz, tudtam, ha elesek, tizenegyes lesz” – Madueke az Arsenal egyenlítéséről

Bajnokok Ligája
2026.03.12. 09:56
Ezek is érdekelhetik