Liverpool: a Porto szélsője érkezhet, de két csatár távozhat – sajtóhír

Vágólapra másolva!
2022.01.28. 20:00
null
Minamino és Origi is távozhat Liverpoolból (Fotó: AFP)
Angol sajtóértesülések szerint a Liverpool labdarúgócsapata Minamino Takumit és Divock Origit is eladná, amennyiben sikerülne megszerezni az FC Portótól Luis Díazt.

 

Állítólag a Liverpool és a Tottenham is érdeklődik az FC Porto játékosa iránt, de a Sky Sports News szerint a liverpooliak 46 millió fontos ajánlata jóval több annál, amit a londoni csapat ajánlott.

Luis Díaz jelenleg a Peru elleni világbajnoki selejtezőre készül a kolumbiai válogatottal, s a Liverpool néhány szakemberét Dél-Amerikába küldte az átigazolási tárgyalások miatt.

Díaz érkezése miatt azonban két játékosnak minden bizonnyal távoznia kell a csapattól – a The Athletic arról számolt be, hogy Divock Origitől és Minamino Takumitól is megszabadulna Jürgen Klopp.

A japán támadó iránt a Leeds United és a Monaco is érdeklődik, 20 millió fontért könnyű szívvel el is engednék. Minamino 2020-ban szerződött Liverpoolba, de nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket.

Ami Origit illeti, a Newcastle United és az Atalanta is szívesen tudná soraiban, s lehet, hogy érdemesebb lenne kivárniuk a kluboknak, ugyanis a csatár jelenlegi szerződése a nyáron lejár. A belga támadó egyébként 167 meccsen 40 gólt szerzett a Liverpoolban.

 


 

Legfrissebb hírek

Isak a Real Sociedadnál várja a fejleményéket az átigazolásról

Angol labdarúgás
2025.07.31. 11:42

Eltapsoltak pár milliárd eurót, jöhet az építkezés

Angol labdarúgás
2025.07.26. 09:26

Nyolcmilliárd euróval a világ tetején a Chelsea

Angol labdarúgás
2025.07.19. 11:36

Jön a Williams utáni és a Williams helyetti korszak Barcelonában

Spanyol labdarúgás
2025.07.07. 18:31

Párizsba beszökött az ész

Francia labdarúgás
2025.07.07. 11:31

A Bayern sem tud a széllel szemben gazdálkodni: a topjátékosnak topfizetés kell!

Német labdarúgás
2025.07.05. 17:06

Nápolyi gondok: drága az angol export, marad a bolognai és a cserekereskedelem

Minden más foci
2025.07.04. 13:57

Orvosok tanácsolták Diogo Jotának, hogy ne repülőgéppel utazzon

Angol labdarúgás
2025.07.03. 18:58
Ezek is érdekelhetik