Newcastle: monumentális ünneplés a tulajváltás hallatán

Cs. B.Cs. B.
Vágólapra másolva!
2021.10.08. 13:22
null
A hatalomátvétel bejelentése után zendültek a dalok, repültek a sörök, és folytak az könnyek (Fotó: AFP)
Mint ismert, csütörtökön a Newcastle hivatalos oldalán jelentette be, hogy 14 év után tulajdonosváltás történt a klubnál, miután a Premier League jóváhagyta, hogy a szaúd-arábiai állami befektetési alap (PIF), a londoni székhelyű PCP Capital Partners és az RB Sports&Media felvásárolja a „szarkákat” Mike Ashleytől – a hír hallatán monumentális ünneplés tört ki a  St James' Park környékén.

 

Néhányan előbb eljöttek a munkahelyükről, van aki az iskolát is kihagyta – a Newcastle-szurkolók hosszú ideje vártak a pillanatra, amikor a sokat kritizált Mike Ashley átadja a stafétát egy új tulajdonosnak, akivel a tervek szerint sikeresebb éra következik a klub életében.

Ez nem tűnik lehetetlen küldetésnek, mivel a „szarkák” új tulajdonosi körének van mit a tejbe aprítania: vagyonuk 434 milliárd euróra rúg. Összehasonlításképp: a Premier League eddigi leggazdagabb klubtulajdonosa, a Manchester Cityé volt, Manszur bin Zayed Al-Najan sejk becsült vagyona 27 milliárd euró. Az sem elhanyagolható tény, hogy a csapat legutóbb 1955-ben nyert hazai trófeát, és 1927 óta nem volt bajnok az élvonalban. A Premier League-ből kétszer is kiesett, 2012 óta nem végzett a tizediknél jobb helyen – ilyen háttérrel feltehetőleg nem lesz nehéz jobb pozíciót kiharcolni.

Vannak, akik így köszöntötték az új tulajdonosokat (Fotó: AFP)
Vannak, akik így köszöntötték az új tulajdonosokat (Fotó: AFP)

A drukkerek a legendás Sir Bobby Robson szobra mellett gyülekeztek, a hatalomátvétel hivatalos bejelentése után pedig zendültek a dalok, repültek a sörök, s folytak az örömkönnyek.

„Mindkét unokám 30 éves már, és még sohasem tapasztalták meg, milyen érzés, amikor a klub trófeát nyer. A fájdalom, amit az arcukon láttam, összetörte a szívemet” – mondta az angol napilapnak, a The Guardiannak a 80 esztendős Jean Sproul, aki egész életében a Newcastle-nek szurkolt, s emlékszik még arra, hogy 1969-ben szeretett csapata nyerte meg a Vásárvárosok Kupáját.

„Nem olyan klubot követleünk, amelyik folyton nyer, hanem olyat, amelyik folyton próbálkozik” – állt a szurkolók mólinóján
„Nem olyan klubot követleünk, amelyik folyton nyer, hanem olyat, amelyik folyton próbálkozik” – állt a szurkolók mólinóján

Akadnak azért olyan szimpatizánsok is, akik nem fogadták kitörő örömmel a szaúdi vezetésű konzorciummal történő megállapodást, mert tartanak attól, hogy a szaúdi állam irányítja majd a klubot. Az aggodalmuk alapja, hogy a PIF elnöke Mohammed bin-Szalman koronaherceg.

Régóta várták ezt a pillanatot a szurkolók (Fotó: AFP)
Régóta várták ezt a pillanatot a szurkolók (Fotó: AFP)
Legfrissebb hírek

„Sosem tettünk ilyen ígéretet” – a Newcastle nem engedi el Isakot a Liverpoolhoz

Angol labdarúgás
2 órája

Isak közleményt adott ki, szerinte a változás mindenki érdeke

Angol labdarúgás
13 órája

Kerkez Milos is bekerült az előző idény PL-csapatába a játékosok szavazatai alapján

Angol labdarúgás
13 órája

Szavazás: Ön szerint tizenegyest kellett adni a Leedsnek Tarkowski kezezése miatt?

Angol labdarúgás
20 órája

„Semmi sem változott” – nem áll Isak visszatérése útjába Eddie Howe

Angol labdarúgás
22 órája

A Leeds United győzelemmel tért vissza a Premier League-be

Angol labdarúgás
2025.08.18. 23:05

Arne Slot elmondta, miért cserélte le Kerkezt

Angol labdarúgás
2025.08.18. 11:25

Amorim az Arsenal elleni vereség után: Bizonyítottuk, hogy bárkit le tudunk győzni...

Angol labdarúgás
2025.08.18. 08:13
Ezek is érdekelhetik