Gyász: 35 évesen elhunyt a Cardiff City klubikonja

T. D.T. D.
2020.03.19. 16:06
Ami tegnap még csak megcáfolt rémhírnek tűnt, mára sajnos valósággá vált: 35 évesen elhunyt az angol másodosztályban (Championship) szereplő Cardiff City klubikonja, Peter Whittingham.

Ahogyan arról szerdán mi is beszámoltunk, az első hírek szerint a 35 éves középpályás otthonában leesett a lépcsőn, és életét vesztette. Ugyanakkor a szerda déli hivatalos rendőrségi közlemény már arról számolt be, hogy a játékost egy cardiffi kórházban ápolják, miután egy kocsmában egy véletlen esés következtében fejsérüléseket szenvedett. Az eset március 7-én történt, a korábbi közönségkedvenc azóta kórházban volt, csütörtökön elhunyt.

Whittingham az Aston Villánál kezdte profi pályafutását 2002-ben, amelynél több mint 50 angol élvonalbeli bajnokin szerepelt, majd a Burnleynél és a Derby Countynál töltött kölcsönidőszakok után 2007-ben érkezett a Cardiff Cityhez, melynek színeiben 11 idény alatt 457 tétmeccsen 96 gólt szerzett és 93 gólpasszt osztott ki, s tagja volt a másodosztályt 2013-ban megnyerő csapatnak. A Cardifftól 2017-ben távozott a Blackburn Rovershez, ám 2018 augusztusa óta nem volt csapata. Az angol U21-es válogatottban három éven át szerepelhetett.

Peter Whittingham feleségét és kisfiát hagyta hátra. mi is beszámoltunk, az első hírek szerint a 35 éves középpályás otthonában leesett a lépcsőn, és életét vesztette. Ugyanakkor a szerda déli hivatalos rendőrségi közlemény már arról számolt be, hogy a játékost egy cardiffi kórházban ápolják, miután egy kocsmában egy véletlen esés következtében fejsérüléseket szenvedett. Az eset március 7-én történt, a korábbi közönségkedvenc azóta kórházban volt, csütörtökön elhunyt.

Whittingham az Aston Villánál kezdte profi pályafutását 2002-ben, amelynél több mint 50 angol élvonalbeli bajnokin szerepelt, majd a Burnleynél és a Derby Countynál töltött kölcsönidőszakok után 2007-ben érkezett a Cardiff Cityhez, melynek színeiben 11 idény alatt 457 tétmeccsen 96 gólt szerzett és 93 gólpasszt osztott ki, s tagja volt a másodosztályt 2013-ban megnyerő csapatnak. A Cardifftól 2017-ben távozott a Blackburn Rovershez, ám 2018 augusztusa óta nem volt csapata. Az angol U21-es válogatottban három éven át szerepelhetett.

Peter Whittingham feleségét és kisfiát hagyta hátra.

Cardiff City FC on Twitter

It is with an immeasurable amount of sorrow that we must inform supporters that Peter Whittingham has passed away at the age of 35. Club Statement: https://t.co/SGYOx4L2x2



Legfrissebb hírek

Elhunyt az NBA történetének első MVP-díjazottja

Amerikai sportok
15 órája

A 115-ből 114 vádpontban bűnösnek találták a Manchester Cityt – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.09.25. 17:00

Gyász: elhunyt az Eb-ezüstérmes német labdarúgó

Német labdarúgás
2026.09.25. 15:31

Gyász: elhunyt Konkoly Tamás, a Győri ETO korábbi kézilabdázója

Kézilabda
2026.09.23. 14:11

Elhunyt Lauber Gyula, a magyar játékvezetés kiemelkedő alakja

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 08:28

Elbúcsúztatták Martos Győzőt

Magyar válogatott
2026.09.21. 13:04

Gyász: elhunyt a háromszoros olimpiai bajnok úszó

Úszás
2026.09.20. 09:51

Elhunyt az Inter legendás futballistája, Sandro Mazzola

Olasz labdarúgás
2026.09.19. 09:29