Ágika haja – Szeli Mátyás jegyzete

SZELI MÁTYÁSSZELI MÁTYÁS
Vágólapra másolva!
2020.02.16. 22:55

Természetes, hogy napokkal a döntés után is hatalmas visszhangja van, hogy az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) a pénzügyi fair play szabályzat súlyos megsértése miatt két évre kizárta a Manchester Cityt az európai kupákból. Nagy általánosságban a futballvilág meglepődött, hogy az UEFA elmeszelt egy ekkora klubot, a Manchester City viszont nem, mert eleve elfogultnak tartotta a procedúrát. Az angol együttes korábban még azt hangoztatta, örömmel fogadja a vizsgálat megindulását, hogy véget vessen a spekulációknak, és egyébként is, megdönthetetlen bizonyítékai vannak az ártatlanságára.

Most már azonban teljesen más a hangvétel, és az internetes hozzászólásokat, illetve néhány cikket olvasva egészen elképesztő néhány Manchester City-drukker világlátása. Szerintük a csapat valamiféle titkos összeesküvés áldozata, mert az UEFA nem szeretné megbontani a nemzetközi futball erőegyensúlyát. Van, aki úgy állítja be a pénzügyi fair playt, mintha az lett volna a célja, hogy az „újgazdag” klubokat sújtsa. Sőt, van aki szerint kizárólag a Cityt, amely nevetséges feltételezés.

Egy szurkoló esetén persze érthető, hogy ösztönösen kedvencei védelmére kel (azért itt is kellene lennie egy határnak...), ám furcsa, hogy a klub hivatalos kommunikációja is ezt a vonalat erőlteti. Különösen kínos, hogy a City részben saját e-mailjei miatt bűnhődik. Személy szerint a klub részéről egyetlenegyszer sem láttam, hogy kétségbe vonta volna a Der Spiegel című lapban megjelent üzeneteket, csak azt hangsúlyozta, azokat illegálisan szerezték meg, és kiemelték őket a szövegkörnyezetből. Az így valósnak tekinthető levelezést olvasgatva több üzenetváltás kapcsán felvetődik: azok milyen szövegkörnyezetben lennének elfogadhatók?!

De haladjunk sorban!

A Manchester City az egyetlen klub, amelyet a pénzügyi fair play megsértése miatt kizártak az európai kupákból? Nem.

Hibátlan ez a szabályozás? Nem – vagy legalábbis vita tárgya lehet.

Volt olyan bűnösnek tűnő klub, amely kiskapukat kihasználva menekült meg a bajtól? Igen.

Az előző tétel változtat azon, hogy az UEFA szerint a City bűnös? Nem, és szándékos csúsztatás azt állítani, hogy mások megmenekülése kizárná ezt.

Az óvodában talán még működik, hogy „de a Petike is meghúzta az Ágika haját”, ám a felnőttek világában pontosan olyannak hat, amilyen: gyerekes terelésnek.

Természetesen érdemes hangsúlyozni, az ügy még nem ért véget, hiszen a klub fellebbezett és akár évekig tartó jogi csatározás is kezdődhet. Ha viszont a City által (még) függetlennek tartott Sportdöntőbíróság is hasonló döntésre jut, akkor kik lesznek a hibásak? A gyíkemberek vagy az atlantisziak?

Legfrissebb hírek

Ide nekünk Vanuatut! – Bodnár Zalán jegyzete

Foci vb 2026
2025.06.14. 23:22

Szól a (sport)rádió! – Szöllősi György jegyzete

Egyéb egyéni
2025.06.14. 07:41

A legnagyobbakat is csodálhatjuk! – Kapolcsi-Szabó Bence jegyzete

Egyéb egyéni
2025.06.13. 07:43

Erő és irányítás – Gyenge Balázs jegyzete

Angol labdarúgás
2025.06.11. 23:08

Nem a mi játékunk – Somogyi Zsolt jegyzete

Magyar válogatott
2025.06.10. 23:19

A vb-selejtező jegyében – Thury Gábor jegyzete

Magyar válogatott
2025.06.09. 22:55

Ezt már tudtuk – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
2025.06.06. 23:48

Jönnek a svédek! – Vincze András jegyzete

Magyar válogatott
2025.06.05. 23:25
Ezek is érdekelhetik