Chelsea: kölcsönbe tér vissza egykori klubjához a francia középpályás

D. Á.D. Á.
Vágólapra másolva!
2019.08.31. 23:55
null
Bakayoko nem tudhat maga mögött sikeres idényeket a Chelsea-nél (Fotó: AFP)
Az angol élvonalbeli Chelsea labdarúgócsapata hivatalos honlapján jelentette be, hogy kölcsönadta a francia válogatott középpályást, Tiémoué Bakayokót volt klubjának, a Monacónak.

 

A 25 éves védekező középpályás 2017 nyarán költözött Monacóból Londonba, miután a Chelsea 40 millió eurót fizetett érte. A francia válogatott játékos nehezen illeszkedett be új klubjába, sem a szurkolók, sem az edzők nem voltak elégedettek teljesítményével a Stamford Bridge-en.

Csupán egy évvel később az angolok kölcsönadták a Milannak, ahonnan idén nyáron tért vissza, de csak rövid időre – a Chelsea ezúttal volt együttesével, a Monacóval állapodott meg Bakayokoról, aki ismét kölcsönjátékosként futballozhat a 2019–2020-as idényben.

A Monacónak opciós joga lesz, hogy megvásárolja korábbi játékosát – angol sajtóhírek szerint 42 millió eurót kell majd fizetnie Leonardo Jardim csapatának.

Legfrissebb hírek

Története egyik legjelentősebb transzferét kötötte meg a dunaszerdahelyi labdarúgóklub

Minden más foci
7 órája

Mire lesz elég a leggazdagabb francia család pénze és az RB-csoport tudása?

Francia labdarúgás
2025.07.29. 13:17

Az FTC-ből távozó Ramírez a Lokomotiv Moszkvában folytatja – hivatalos

Minden más foci
2025.07.26. 16:55

Eltapsoltak pár milliárd eurót, jöhet az építkezés

Angol labdarúgás
2025.07.26. 09:26

Lyukas medencébe vizet tölteni: így megy tönkre egy BL-elődöntős futballcsapat

Francia labdarúgás
2025.07.22. 13:49

Az Atalanta 70 millió euróért adta el Szaúd-Arábiába az olasz válogatott támadót – hivatalos

Minden más foci
2025.07.21. 21:48

Az MU 75 millió euróért szerződtette Bryan Mbeumót – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.21. 21:22

Nyolcmilliárd euróval a világ tetején a Chelsea

Angol labdarúgás
2025.07.19. 11:36
Ezek is érdekelhetik