PL: az MU vezetőinél Wenger volt az első számú jelölt Ferguson utódjának

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2017.08.31. 14:02
null
Arsene Wenger (balra) lehetett volna Sir Alex Ferguson utódja? (Fotó: AFP)
A Manchester United elöljárói a 2001–2002-es szezon során egyeztettek Arsene Wengerrel, az Arsenal francia menedzserével, hogy Alex Ferguson távozása esetén vegye át a helyét az MU kispadján – derült ki Martin Edwards, a Man. United korábbi elnökének önéletrajzi könyvéből.

 

A Metro hívta fel a figyelmet arra, hogy Edwards Red Glory című könyvében az áll, a 2001–2002-es szezon közben – amelyben a United harmadik lett a Premier League-ben az Arsenal és a Liverpool mögött – Sir Alex Ferguson fejében felvetődött, hogy elhagyja a manchesteri klubot. Mint ismert, a legendás skót tréner végül maradt, s 2013-ig irányította az együttest.

Ferguson esetleges távozása miatt az MU vezetői utódkeresésbe kezdtek, s Arsene Wengerrel is tárgyaltak. Állítólag a francia szakember nyitott volt, Edwardsszal és az MU korábbi ügyvezető igazgatójával, Peter Kenyonnal is egyeztetett.

„Arsene volt az első számú jelöltünk. Amióta 1996-ban az Arsenalhoz került, nagyszerű sikereket ért el, különösen az első teljes szezonjában, amikor duplázott a csapattal. Igaz, azóta voltak nehéz időszakai, de akkoriban ő volt a legesélyesebb arra, hogy pótolja Alexet”
– írta Edwards könyvében, hozzátéve, hogy Wenger hűséges volt az Arsenalhoz, így elutasította az MU felkérését.

Sir Alex Ferguson 1986 és 2013 között irányította a Manchester Unitedet, Arsene Wenger 1996 óta ül az Arsenal kispadján.

Legfrissebb hírek

Tóth Alex nélkül nyert a Bournemouth, csak ikszelt idegenben a Manchester United

Angol labdarúgás
42 perce

Megoperálták a hatalmasat ütköző Chelsea-kapust, a kórházból üzent

Angol labdarúgás
7 órája

A Liverpool edzője elárulta, Szoboszlainak a korábbi sérülése újult ki

Angol labdarúgás
20 órája

Lejtmenetben a Newcastle, a nyári szerzemény góljával nyert az Aston Villa

Angol labdarúgás
21 órája

Haaland duplázott, a Man. City tovább menetel a Premier League-ben

Angol labdarúgás
23 órája

Szoboszlait le kellett cserélni, az emberelőnyben játszó Liverpool fordított és nyert a Brentford ellen

Angol labdarúgás
23 órája

Pedro Neto duplázott, a Chelsea véget vetett az Everton veretlenségének

Angol labdarúgás
Tegnap, 15:40

Szoboszlai Dominik visszatért a Liverpool kezdőcsapatába

Angol labdarúgás
Tegnap, 14:49