Liverpool: vádat emelt Balotelli ellen az angol szövetség

Vágólapra másolva!
2014.12.05. 18:13
Mario Balotelli, a Liverpool olasz labdarúgója megszegte az Angol Labdarúgó-szövetség (FA) szabályzatának E3-as paragrafusát, amely kimondja, hogy egy üzenet nem lehet sértő és nem utalhat etnikai származásra, bőrszínre és nemzetiségre.

Mint ismert, Mario Balotelli az Instagram nevű közösségi oldalon tett közzé rasszista, illetve antiszemita témájú posztot, amiért a játékos később elnézést kért, és elmondta, hogy bejegyzését antirasszista célzatúnak szánta. Mint ismert, Mario Balotelli az Instagram nevű közösségi oldalon tett közzé rasszista, illetve antiszemita témájú posztot, amiért a játékos később elnézést kért, és elmondta, hogy bejegyzését antirasszista célzatúnak szánta.

„Bocsánatot kérek, ha valakit megsértettem – írta Balotelli. – Ez egy antirasszista poszt lett volna humorral fűszerezve. Most már látom, hogy ez így, ebben a formában éppen az ellenkező hatást érheti el. Nem minden mexikói bajszos, nem minden fekete ember ugrik magasra, és nem imádja minden zsidó a pénzt. Egy másvalaki által készített képet használtam fel, mivel Super Mario szerepel rajta, és azt hittem, humoros lesz, nem támadó jellegű. Még egyszer elnézést kérek.”

Az Angol Labdarúgó-szövetség a bocsánatkérés ellenére is vádat emelt Balotelli ellen, mondván, a focista megszegte a szövetség szabályzatának E3-as, etnikai származásra, bőrszínre, illetve nemzetiségre vonatkozó pontját.

Legfrissebb hírek

A Liverpool először nyert bajnokit 2026-ban

Angol labdarúgás
2026.01.31. 22:57

Szoboszlait ismét méltatták, Slot a kapott gól nélküli meccsnek örült

Bajnokok Ligája
2026.01.29. 14:34

Megvan Mario Balotelli 13. klubja, ezúttal nem Európába ír alá

Minden más foci
2026.01.08. 12:42

Szoboszlai Dominik a kihívásnak megfelelt; Arne Slot tizenkilencre lapot húzott?

Angol labdarúgás
2025.12.13. 09:39

BL: rasszista nézőtéri megnyilvánulások miatt fizet az Atlético Madrid

Spanyol labdarúgás
2025.11.28. 11:26

Arne Slot negatív rekordot állított be a Liverpoolnál

Angol labdarúgás
2025.11.22. 22:40

Szoboszlai kiválóan futballozott, a Liverpool öt gólt vágott Frankfurtban

Bajnokok Ligája
2025.10.22. 22:53

A Liverpool kikapott odahaza a Manchester Unitedtől

Angol labdarúgás
2025.10.19. 19:43
Ezek is érdekelhetik