Championship: megmagyarázta a kínos kinevezést, hiba volt

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.11.20. 23:08
Antiszemitizmussal és rasszizmussal vádolják Dave Whelant, az angol labdarúgó-bajnokság másodosztályában (Championship) szereplő Wigan Athletic tulajdonos-elnökét, aki egy megütközést keltő – és egy mezszponzor azonnali távozását okozó – kinevezés indoklása közben fogalmazott roppant szalonképtelenül.

Dave Whelan meglehetősen nagy értetlenséget váltott ki azzal, hogy szerdán kinevezte Malky Mackayt a Wigan menedzserének, és amikor a választását igyekezett megindokolni – főleg a kinevezésre érzékenyen reagáló angliai zsidó és kínai közösségeknek –, a 77 esztendős milliárdos üzletember többek között ezt mondta a Guardian tudósítójának:

„A zsidók mindenki másnál jobban hajszolják a pénzt." Hozzátette, hogy szerinte a korábban hasonló megállapítást tett Mackay szavai egyáltalán nem voltak támadóak és megkülönböztetőek – „hiszen ez az igazság, a zsidók is szeretik a pénzt, az angolok is szeretik a pénzt, mindannyian szeretjük a pénzt".

Mackayt tavaly télen bocsátották el a Cardiff Citytől, és vizsgálat indult ellene az angol labdarúgó-szövetségnél (FA) egy másik klubalkalmazottal történt „szexista, rasszista és homofób" szöveges üzenetváltásaik miatt – a témáról bővebben itt olvashat.

Az FA vizsgálata még nem zárult le, éppen ezért befolyásos helyi közéleti személyiségek – többek között Lisa Nandy parlamenti képviselő – már akkor igyekeztek eltéríteni szándékától Whelant, amikor Mackay még csak jelölt volt a menedzseri posztra.

Whelan elmondta: az FA két befolyásos vezetőjétől nem hivatalosan úgy értesült, hogy Mackayt nem fogják eltiltani, de minden eshetőséggel számolva belefoglaltak egy pontot a szerződésébe, hogy az felbontható, ha a szövetség mégis elmarasztalja a trénert.

Az FA erre reagálva határozott hangú közleményben szögezte le: szó sincs arról, hogy megjósolható lenne a vizsgálatuk végeredménye.

Arról, hogy Whelan ellen indul-e szövetségi eljárás, egyelőre nincs hír.

Legfrissebb hírek

Tóth Balázs remekül védett, Callum Styles győztes gólt készített elő a Championshipben

Légiósok
7 órája

Csaknem ezer évre kibérelte stadionját a Millwall FC

Angol labdarúgás
12 órája

Orosz Pál elárulta, a Ferencváros megtérítteti a vétkes szurkolókkal az okozott kárt

Európa-liga
2026.03.20. 16:45

Változás az angol futballban: jövőre már más lesz a Premier League-ért kiírt rájátszás

Angol labdarúgás
2026.03.05. 12:53

Börtönbüntetést kért az ügyészség a rasszista Oviedo-szurkolóra

Spanyol labdarúgás
2026.03.03. 14:48

Infantino szerint a kiállítás lehet a válasz a szájukat eltakaró futballisták rasszizmusára

Minden más foci
2026.03.02. 13:33

Nem érti Kompany vádjait a Fradi légiósa

Labdarúgó NB I
2026.02.26. 16:15

Kilenc mérkőzés után menesztették a vezetőedzőt Callum Styleséknál

Légiósok
2026.02.25. 09:37
Ezek is érdekelhetik