Arsenal: három éve még az utcán élt a francia csatár

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.10.10. 14:52
Yaya Sanogo, az Arsenal csatára másfél éve érkezett az együtteshez, de tétmérkőzésen még nem szerzett gólt a londoniak mezében. A támadót sok kritika éri, de ha belegondolunk abba, hogy három éve még hajléktalan volt, mindjárt változik az összkép.

A 21 éves francia az Arsenal.com-nak adott nyilatkozatában érintette nehéz körülmények között töltött tinédzser éveit.

„Érzem a rám nehezedő nyomást, de ne felejtse el senki, hogy három évvel ezelőtt még az utcán éltem. Most pedig az Arsenal labdarúgója vagyok.”

„Ha továbbra is keményen dolgozom, jönni fognak a gólok – mondta Sanogo, aki egy nyári felkészülési tornán, az Emirates Cupon már összehozott négy gólt egyetlen mérkőzésen. – Pozitív vagyok a játékomat illetően. Ha elkezdem a gólgyártást, nem tudok leállni. Most a legfontosabb, hogy minél többet játsszak és fejlődjek.”

„A nyomás persze nem fog csökkenni. Olykor pozitív, máskor negatív hangok vesznek körül, de én biztos vagyok benne, hogy hamarosan eljön az én időm”– tette hozza Yaya Sanogo, aki az Auxerre együttesében nevelkedett, onnan érkezett az angol fővárosba 2013 nyarán.

Legfrissebb hírek

„Titok marad...” – Szoboszlai arról, hogy túl korán tért-e vissza

Angol labdarúgás
24 perce

Büntetlen maradt a könyökös, az Everton ismét legyőzte a Newcastle-t

Angol labdarúgás
11 órája

„Nagyon kedvelem” – az Arsenal angol szélsője már Hollandiában is Kerkezzel csatázott

Angol labdarúgás
13 órája

„A győzelem a felkészültség tudománya” – hogyan lett élcsapat a Brightonból?

Angol labdarúgás
19 órája

Iraola: Az Isak elleni eset egyértelmű büntető volt

Angol labdarúgás
Tegnap, 9:32

„Mi vagyunk a Liverpool” – a bajnoki címmel lenne elégedett Szoboszlai

Angol labdarúgás
2026.11.01. 21:16

Szoboszlai Dominik visszatért, de kikapott odahaza a Liverpool az Arsenaltól

Angol labdarúgás
2026.11.01. 19:27

PL: Szoboszlai visszatért a keretbe, Kerkez kezd az Arsenal ellen

Angol labdarúgás
2026.11.01. 16:21