Chelsea: Fabregas nem akart az Arsenalba igazolni - Mourinho

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.07.19. 10:42
null
José Mourinho szerint gyerekjáték volt Cesc Fabregas szerződtetése (Fotó: Action Images)
A Premier League-ben szereplő Chelsea menedzsere, José Mourinho elmondta, a Barcelonától érkező Cesc Fabregas nem szeretett volna visszatérni az Arsenalba, így nem volt nehéz meggyőzni arról, hogy a városi riválisnál folytassa a pályafutását. A portugál szakember hozzátette, csapata számára véget ért az átigazolási időszak.

 

Az angol bajnokságban legutóbb bronzérmesként záró londoni együttes Diego Costa, Mario Pasalic és Filipe Luís mellett Cesc Fabregasszal szilárdította meg a keretét a nyáron. Az együttes trénere nem tervez további erősítéseket.

„A piac augusztus 31-ig nyitva van, de mi július 19-én bezártuk. Számunkra véget ért az átigazolási időszak. A vezetőség fantasztikus munkát végzett, nemcsak megvette a kiszemeltjeinket, de rekordidő alatt tette mindezt” – dicsekedett Mourinho, aki elmondta, nem volt nehéz dolga meggyőzni a Barcelonától távozó spanyol középpályást, hogy a Chelsea-hez szerződjön.

„Húsz percet beszéltem vele, úgy gondolom, hozzánk akart igazolni. Az Arsenalnak elővásárlási joga volt rá, de szerintem nem akart visszatérni az »ágyúsokhoz«. Nagyon szeretett volna a Chelsea-ba szerződni, szóval könnyű feladat volt a megszerzése” – tette hozzá a portugál menedzser.

A legutóbbi szezonban trófea nélkül maradó „kékektől” a nyáron David Luiz, Demba Ba, Samuel Eto’o, Ashley Cole, Frank Lampard, Henrique Hilário és Sam Hutchinson távozott. A klub csak előbbi két játékosért kapott pénzt, mégpedig megközelítőleg 45 millió fontot, míg az új szerzeményekre körülbelül 78 milliót költött.

Legfrissebb hírek

Ligakupa: a Palace a hajrában egyenlített, a tizenegyespárbajt viszont az Arsenal nyerte meg

Angol labdarúgás
2025.12.23. 23:24

Egy gól elég volt az Everton ellen, az Arsenal ismét vezeti az angol tabellát

Angol labdarúgás
2025.12.20. 23:05

Az Arsenal két öngóllal győzte le a Wolverhamptont

Angol labdarúgás
2025.12.13. 23:00

Az a minimum, hogy McTominay nekem adta a mezét – Mourinho a Napoli-meccs után

Bajnokok Ligája
2025.12.11. 14:05

Nem bírt az Athletic Bilbaóval a PSG; Madueke vezérletével maradt hibátlan az Arsenal

Bajnokok Ligája
2025.12.10. 22:55

Percek alatt lerendezte a Sunderlandet a City, már csak két pontra van az Arsenaltól

Angol labdarúgás
2025.12.06. 18:00

Őrület, a hajrában bukta el a döntetlent az Arsenal a Villa vendégeként

Angol labdarúgás
2025.12.06. 15:37

Nem kapott gólt, kettővel nyert az Arsenal – ismét ötpontos az előnye a PL-tabella élén

Angol labdarúgás
2025.12.03. 23:14
Ezek is érdekelhetik