Manchester United: átigazolták Luke Shaw-t - hivatalos

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.06.27. 16:07
null
Luke Shaw a Manchester United történetének legdrágább védője lett (Fotó: manutd.com)
A Premier League-ben szereplő Manchester United hivatalos honlapján bejelentette be, hogy szerződtette Luke Shaw-t a Southamptonból. A fiatal védő négyéves szerződést köt a „vörös ördögökkel”.

 

A 18 éves játékos három alkalommal szerepelt eddig az angol válogatottban, és ő volt az idei világbajnokság legfiatalabb résztvevője.

A balhátvéd 2012-es bemutatkozása óta 67 mérkőzésen lépett pályára a Southamptonban, mielőtt a „vörös ördögökhöz” igazolt.

A 2013–2014-es idényben jó játékával kiérdemelte, hogy az év PL-csapatában is szerepeljen.

Shaw az előző szezonban 56 alkalommal cselezte át magát emberén, ez pedig több, mint amennyit bármelyik manchesteri csapattársa fel tud mutatni.

A 2013–2014-es bajnokságban emellett 142 alkalommal próbálkozott beadással, összehasonlításul a manchesterieknél Evra 130-cal zárt az élen, Rooney 113-mal volt a második, Valencia pedig 102-vel a harmadik.

„Nagyon izgatott vagyok, hogy a Manchester Unitedhoz kerültem. Nyolcéves korom óta a Southamptonban futballozom, úgyhogy szeretném megköszönni a csapatnak és a szurkolóknak mindazt, amit értem tettek. Szeretnék tovább fejlődni, a United pedig ideális hely ahhoz, hogy ezt elérjem. Új fejezet kezdődik az életemben, de állok elébe, szeretnék tanulni a világklasszis játékosoktól és menedzsertől” – mondta Shaw a szerződéskötés után.

Legfrissebb hírek

Michael Carrick: Nincs itt az ideje azt részletezni, mit rontottunk el

Angol labdarúgás
2026.09.17. 09:55

Kétgólos előnyről esett ki otthon a Manchester United a Ligakupából

Angol labdarúgás
2026.09.16. 23:00

Hétvégén pihen a manchesteri derbi VAR-játékvezetője és a segítője

Angol labdarúgás
2026.09.14. 23:23

Nem kellett volna megadni Haaland gólját a Manchester United ellen? Megszólalt a játékvezetői testület

Angol labdarúgás
2026.09.14. 10:21

Carricket frusztrálja a vereség, Maresca szerint jogos volt Haaland gólja

Angol labdarúgás
2026.09.14. 09:14

Vitatható Haaland-góllal nyert a közel 70 percig emberhátrányban játszó City az Old Traffordon

Angol labdarúgás
2026.09.13. 19:23

Willi Orbánék kikaptak Comóban; kitömte Dambrauskasék kapuját a Man. United

Bajnokok Ligája
2026.09.10. 23:05

A Manchester United a 300. BL-meccsén négygólos győzelmet aratott Dambrauskasék felett

Bajnokok Ligája
2026.09.10. 22:59