Reus, Kroos, Shaw: rájuk megy el Moyes 200 milliója?

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.04.16. 13:19
null
Marco Reus a legfőbb kiszemeltek között van (fotó: Action Images)
Jelentős átalakuláson mehet keresztül nyáron a Manchester United, amely sajtóértesülések szerint 200 millióból erősíthet. Természetesen repkednek a nagy nevek.

 

Marco Reus a nemzetközi átigazolási piac egyik legkelendőbb portékája. A Borussia Dortmund német középpályása remekel csapatában, nem véletlen, hogy több nagy klub figyelmét is felkeltette, legtöbbször a Barcelonával kötötték össze a nevét.

Most azonban újra szóba került a Manchester United is, David Moyes ugyanis szeretné megerősíteni csapatát a nyáron.

„Amikor a Borussiánál játszottam, Marco többször is mondta, hogy a Manchester Unitedben szeretne játszani, és továbbra is ez a vágya” – állította Mario Götze, Reus korábbi csapattársa.

Moyes sajtóértesülések szerint 200 millió fontot költhet el erősítésekre a nyáron, és korábban Toni Kroost is szóba hozták a a klubbal. A Bayern középpályásának ügynöke azonban azt mondta, az angolok részéről még nem érkezett ajánlat.

„A Manchester United részéről senkivel sem tárgyaltunk. Toninak 2015-ig van szerződése a Bayern Münchennel, és jelen állás szerint ki is tölti” – mondta Volker Struth a Bildnek. Kroos a hírek szerint 260 ezer fontot keresett volna hetente az Old Traffordon, és a hírek szerint még mindig nem mondtak le róla Manchesterben.

Nagy harc folyik Luke Shaw megszerzéséért. A Southampton válogatott balhátvédjéért 30 millió fontot kérnek, és a Chelsea is szeretné a soraiban tudni.

Azonban a 18 éves játékos amiatt aggódik, hogy Londonban nem jutna állandó játéklehetőséghez a posztján lévő túlkínálat miatt, viszont érzése szerint Manchesterben állandó csapattag lenne. Patrice Evra ugyanis a nyáron hazatérhet Franciaországba.

A Daily Star napilap szerint nagy változások várhatóak a United háza táján, hiszen Nemanja Vidics már bejelentette, hogy nem hosszabbít, de távozhat Tom Cleverley, Wilfried Zaha, Rio Ferdinand és Javier Hernández is. Reus, Kroos és Shaw érkezése mellett szó van a Porto védőjének, Eliaquim Mangalának és William Carvalhónak, a Sporting középpályásának a megszerzéséről is. Utóbbiért állítólag 35 millió fontot sem sajnálna Moyes.

Legfrissebb hírek

A kinevezés, amely mindent megváltoztatott a Manchester Unitednél

Népsport
3 órája

„Amit tettél, az örökké visszhangozni fog” – így búcsúztak Cristiano Ronaldótól

Minden más foci
Tegnap, 13:35

„Minden megváltozhat, mire szabadügynök leszek” – a távozásáról beszélt Mac Allister

Angol labdarúgás
2026.11.04. 12:08

Hét perc történelem: a PSG új távlatokat nyit a Bajnokok Ligájában – statisztikák

Bajnokok Ligája
2026.11.04. 11:22

BL: Senki állását nem kell megmentenünk – Bruno Fernandes

Bajnokok Ligája
2026.11.04. 09:30

A megismételt büntetőből szépítő United kétgólos hátrányból fordított a Roma ellen

Bajnokok Ligája
2026.11.03. 22:55

Az NS kérdéseire Kabát és Torghelle is válaszolt; bejelentkezés a Fener–Liverpool helyszínéről – ilyen volt a keddi BL-felvezetés

Bajnokok Ligája
2026.11.03. 18:50

Sikeres műtéten van túl Tóth Alex, a kórházi ágyról üzent – fotó

Légiósok
2026.11.03. 15:55