Chelsea: Bárkit le tudunk győzni, akár a Cityt is - Benítez

2013.02.24. 11:35
Rafa Benítez, a Chelsea labdarúgócsapatának menedzsere beszélt a vasárnapi, Manchester City elleni rangadóról és az esélyeikről a bajnokságban. A spanyol szakember szerint a londoniak megfelelő hozzáállással bárkit le tudnak győzni, így a City elleni vasárnapi mérkőzésen is ezért küzdenek majd az Etihad Stadionban.

„Átlagban kilenc meccsen léptünk pályára havonta, ez több, mint amennyin bármely csapat szerepelt Európában" – kezdte a sajtótájékoztatót Benítez.Benítez.

A Chelsea ötvenkét éves menedzsere a Sparta Praha ellen 1–1-re végződő hétközi Európa-liga-mérkőzésen pihentette Frank Lampardot, Demba Bát, valamint Ashley Cole-t is, akiket vasárnap a Manchester City ellen várhatóan már újra kezdőként lesznek bevethetők.

„Nem ok nélkül pihentettem a játékosaimat a hétvégi bajnoki előtt. Remélem, ez a rövid szünet feltöltötte őket, és így százszázalékos formában lehetnek. Ha ilyen sok mérkőzést játszunk, akkor kénytelen vagyok folyamatosan változtatni a kezdőn. Ha nyerünk, azt mondják majd, hogy fantasztikus a rotáció a csapatban, ha veszítünk, akkor pedig mindenki engem fog szidni, hogy miért pihentetem a legjobbjainkat. A csapat viszont sikeres, így ez egy olyan szükséges »rossz«, ami miatt nem szomorkodom" – indokolta döntését Benítez.

A Premier League harmadik helyén álló Chelsea hátránya tizenkilenc pont a United, és négy pont a második Manchester City mögött.

„Természetesen tiszteljük a Cityt, hiszen nagyszerű csapat, de bizalommal telve kell Manchesterbe utaznunk, és akkor lehet esélyünk. A jelenlegi helyzetünkben az első négy hely egyikének megszerzése a cél, de úgy gondolom, még odaérhetünk a második helyre is. Megfelelő hozzáállással bárkit le tudunk győzni, akár a Cityt is" – zárta a sajtótájékoztatót a spanyol menedzser.

A Chelsea bajnoki rangadója a Manchester City ellen vasárnap 14.30-kor kezdődik, a mérkőzést a Nemzeti Sport Online élőben közvetíti!

Legfrissebb hírek

Távozik a Newcastle-től a kétszeres Eb-ezüstérmes védő – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.04.04. 13:19

Újra csapattársaival edzhet a liverpooli Alexander Isak

Angol labdarúgás
2026.04.02. 09:09

Az angol labdarúgás történetének legnagyobb veszteségét jelentette be a Chelsea

Angol labdarúgás
2026.04.01. 17:50

Ki pótolhatja idén nyártól Mohamed Szalahot Liverpoolban?

Angol labdarúgás
2026.03.30. 08:43

Premier League: az infláció mértékével emeli jegyárait a Liverpool

Angol labdarúgás
2026.03.26. 12:05

A Bild szerint Xabi Alonso készen áll, nyártól ő irányíthatja a Liverpoolt

Angol labdarúgás
2026.03.25. 20:41

A Manchester United szlovén sztárja nem játszhat a magyar válogatott ellen

Magyar válogatott
2026.03.23. 14:28

Folytatódott a Spurs mélyrepülése, közvetlen riválistól kapott ki

Angol labdarúgás
2026.03.22. 17:17
Ezek is érdekelhetik