Visszavonult a leukémiával küzdő Petrov

2012.03.31. 15:44
null
Sztilian Petrovot (balra) többet nem láthatjuk profi labdarúgó-mérkőzésen (Fotó: Action Images)
Címkék
Bejelentette visszavonulását Sztilian Petrov, az angol labdarúgó-bajnokságban szereplő Aston Villa csapatkapitánya, akinél pénteken akut leukémiát diagnosztizáltak.

„A futballnak vége, mostantól az életemért fogok küzdeni" – jelentette ki a 32 éves játékos, aki egy hete még játszott az Arsenal ellen 3–0-ra elveszített Premier League-összecsapáson, majd belázasodott. Az orvosi vizsgálatok után kiderült, hogy vérrákban szenved.

Petrov már az „ágyúsok" elleni találkozó első félidejében különös fejfájást tapasztalt, a Villa csapatorvosa a szünetben cserét is javasolt neki, ám ő végig a pályán maradt.

„A második félidő elején elhagyott az erőm, ami nagyon szokatlan volt számomra – idézi a bolgár Tema Szport Petrovot. – De ilyen az élet, egy hete még Londonban kávéztam, most pedig ilyen dolgokról beszélünk. Küzdeni fogok, ez nem is lehet kérdés, és szeretném megköszönni a világ minden tájáról érkező jókívánságokat, támogatást."

Tegnapi cikkünkben olvashatták Darren Bent, Shay Given, Jermaine Jenas és Neil Lennon bátorító üzenetét, de természetesen Petrov honfitársai is reagáltak a hírre.

A Manchester Unitedet erősítő Dimitar Berbatov a következőt írta facebook-oldalán: „Imádkozzunk mindannyian, és higgyünk benne, hogy Sztilian Petrov, aki minden idők egyik legjobb bolgár labdarúgója, és az egyik legjobb, legközelibb barátom, megnyeri ezt a csatát. Megérdemli minden támogatásunkat."

„Természetesen a Bulgáriából érkező jókívánságok bátorítanak a leginkább. Erőt adnak ahhoz, hogy higgyek benne: egy nap meggyógyulok" – mondta Petrov, akit Mihail Iliev, a bolgár válogatott orvosa szombaton vizsgál ki Londonban.

A Diema nevű bolgár televíziós csatorna eredeti programját megváltoztatva műsorára tűzte az Aston Villa–Chelsea mérkőzést. A birminghami szurkolók a hírek szerint a találkozó 19. perce után Petrovot éltetik majd (a játékos a 19-es számú mezt viselte), sok drukker pedig az őt bátorító kisebb transzparenssel és pólóval készül.

SZTILIAN PETROV BÚCSÚZTATÁSA

Legfrissebb hírek

Új korszak kezdődött a Puskás Akadémiánál, a ZTE-nél az irány maradt, a nevek változtak OLVASVA

Labdarúgó NB I
1 perce

Felejthetetlen torna – vb-pillanatok az örökkévalóságnak?

Képes Sport
38 perce

Keresztes Krisztián utoljára edzett a Nyíregyházával – NS-infó

Labdarúgó NB I
43 perce

NB I: közel a visszatéréshez az ETO csapatkapitánya

Labdarúgó NB I
1 órája

Biciklikről váltott gitárokra – Hosszú Kávé Sárvári Vilmossal

Képes Sport
1 órája

Kosár: készen állnak az U18-as fiúk a horvátországi B-divíziós Eb-re

Utánpótlássport
2 órája

Meglett a száznyolcvan kilométer, aranyéremmel mehetett haza a lányához

Csupasport
2 órája

Egyértelmű volt, hogy elvállalom – Sótonyi László a kapitányi kinevezéséről

Kézilabda
2 órája