Man. City: nem kérdezhették Tévezről Mancinit, mégis megtették

2011.10.14. 16:58
Címkék
Az angol labdarúgó-bajnokságban hét forduló után veretlen Manchester Citynél továbbra sem kívánatos téma Carlos Tévez további sorsa, a pénteki sajtótájékoztatón mégis szóba került az argentin.

Hírügynökségi jelentések szerint a sajtótájékoztatón megjelenő újságírókat figyelmeztették, hogy ne kérdezzék Roberto Mancinit az argentin játékosról, mégis megtették.

„Nem tudom, nem tudom – válaszolta a Tévez esetleges visszatérését firtató kérdésre Mancini. – Bocsánat, de jobb lenne, ha az Aston Villa elleni szombati bajnokira összpontosítanánk, annál is inkább, mert három fontos meccset hozó hét áll előttünk."

A Villa után kedden a Villarreal következik a BL-ben, majd a jövő hét végén a Manchester United elleni derbi. A lágyéksérüléssel küzdő Sergio Agüero játéka kérdéses a Villa ellen, Mario Balotelli ellenben felépült, játszhat.

Visszatérve a Tévez-ügyre, Mancini fentebb idézett rövidke válaszából a sajtó arra következtet, hogy Mancini korábbi álláspontja – miszerint a maga részéről befejezte az együttműködést Tévezzel – enyhülőben van.

Mint ismert, az argentin játékos szeptember 27-én nem volt hajlandó csereként pályára lépni a Bayern München ellen, ezt követően Mancini kezdeményezésére eltiltották az edzések látogatásától. A klub kivizsgálta az ügyet, a felelősségre vonás módjáról még nem döntöttek.

Legfrissebb hírek

Koreai–magyar szolidaritás

Jégkorong
1 perce

Csordás, Bátyi és Tóth Flóra kikerült a magyar női jégkorong-válogatott keretéből

Jégkorong
47 perce

Tollaslabda Eb: nyolcaddöntőbe jutott a Kis-Kasza Miklós, Horváth Csanád páros

Egyéb egyéni
1 órája

Május 3-án meccsel egymással az Újpest és az FTC – a 31. és a 32. forduló programja

Labdarúgó NB I
2 órája

Sportlövő-vk: Dénes és Péni ezüst-, Major és Nagy bronzérmet nyert a vegyes csapat számokban

Egyéb egyéni
2 órája

Az Újpest játékosa 25 évesen felhagyott a profi futballal – magyar tehetségeket segítene külföldi szerződéshez

Labdarúgó NB I
2 órája

Vb-2026: Lundgren és Agyemang sem játszhat a tornán

Foci vb 2026
3 órája

Vívás: nem jártak közel tőrözőink a vb-éremhez Rióban

Utánpótlássport
4 órája
Ezek is érdekelhetik