Man. City: Mancini hajnalban adott ultimátumát nem fogadta el Tévez

Vágólapra másolva!
2011.10.14. 10:15
null
Mancini és Tévez nem tud közös nevezőre jutni (Fotó: Action Images)
Angol sajtóhírek szerint Roberto Mancini, a Manchester City olasz menedzsere csütörtökről péntekre virradó este saját házában beszélgetett a nemrég az edzések látogatásától eltiltott Carlos Tévezzel, ám a két fél nem tudott megegyezni a kialakult helyzet esetleges megoldásáról.

Mint ismeretes, Mancini szerint Tévez nem volt hajlandó csereként beállni a Bayern München elleni Bajnokok Ligája-mérkőzésen, amiért a klub két hétre eltiltotta őt az edzések látogatásától – azóta már letelt ez a büntetés, és Tévez ismét edzésre jelentkezett –, valamint valószínűleg hét számjegyű pénzbírsággal is sújtja majd az argentint.

Az olasz szakember csütörtök éjjel cheshire-i házába rendelte Tévezt, ahol ultimátumot javasolt neki. Mancini azt mondta, Téveznek nyilvánosan és személyesen is bocsánatot kell kérnie tőle és a City elnökétől, Khaldoon al-Mubaraktól is, hogy újra látogathassa a csapat edzéseit, de az előzetesen kilátásba helyezett pénzbírság ötlete továbbra is életben marad.

Tévez – nem meglepő módon – ezt elutasította, véleménye szerint ugyanis Mancininek kellene bocsánatot kérnie, amiért azzal vádolja, hogy nem akart pályára lépni, holott ő csak azt mondta, nem megy el még egyszer bemelegíteni.

A korábbi Inter-trénernél szóba sem jöhet, hogy ő kérjen elnézést, így a találkozó hajnali egy körül véget ért, a felek álláspontja pedig cseppet sem közeledett egymáshoz.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik