Chelsea: Ancelotti örül, hogy Drogba elfogadta a rotációt

2011.03.19. 16:03
Címkék
Az angol labdarúgó-bajnokságban szereplő Chelsea menedzsere, Carlo Ancelotti örömét fejezte ki, hogy elefántcsontparti támadója, Didier Drogba elfogadta az általa alkalmazott rotációt, amelynek értelmében Fernando Torres érkezésével variálja a csatárposzton bevetett játékosokat.

„Örülök, hogy Didier elfogadta az új helyzetet. Lényeges, ha a játékosok megértik, hogy a rotáció fontos a csapatnak. Nincsenek garantált helyek a kezdőben, mindenkinek szüksége van néha pihenésre. Áprilisban nyolc vagy kilenc fontos meccsünk lesz, lehetetlen, hogy ugyanaz a tizenegy ember játssza végig a találkozókat" – nyilatkozta Ancelotti, aki annak is örül, hogy David Luíz érkezésével, valamint Alex felépülésével a többi posztokon is lehetősége lesz a rotációra.

Természetesen nem szó szerint kell érteni, hogy „ugyanaz a tizenegy ember játssza végig a találkozókat", hiszen Ancelotti is szokott cserélni a mérkőzések közben.

Legfrissebb hírek

Xavi és Klopp is debütál, Hollandia Németországot fogadja a Nemzetek Ligájában

Minden más foci
8 perce

Győri győzelemmel indult az idény a női kosárlabda NB I-ben

Kosárlabda
20 perce

Máltai győzelem a Nemzetek Ligája nyitányán

Minden más foci
30 perce

Erste Liga: kiütötte az Acélbikákat az újonc, legyőzte a címvédőt a DVTK

Jégkorong
47 perce

Andrea Maldera nem jósol, de bízik a kemény srácokban

Minden más foci
51 perce

Labdarúgás: legyőzte Romániát az U19-es válogatott a Vilotics-tornán

Utánpótlássport
54 perce

„Hazudnék, ha azt mondanám, nem fordult meg a fejemben, hogy elég volt” – Ónodi-Jánoskúti Máté a légióséletről

Kézilabda
1 órája

„Mintha kést döfnének a szívembe” – Norrist elborzasztotta a McLaren hátránya Bakiban

F1
1 órája