Hihetetlen Nani-gól, nyert a MU a Spurs ellen

2010.10.30. 20:40
null
Nani harcos volt, gólt lőtt, gólpasszt adott a meccsen (Fotó: Action Images)
Címkék
A Manchester United 2–0-s győzelmet aratott hazai pályán a Tottenham Hotspur felett az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 10. fordulójában. A MU Nemanja Vidics fejesével szerezte meg a vezetést, a végeredményt pedig az Heurelho Gomes hibáját szemfülesen kihasználó Nani alakította ki a hajrában.

Nem lehet mondani, hogy a Tottenham állandóan megveri a Manchester Unitedet. Sőt! A két csapat legutóbbi 25 mérkőzéséből a Spurs egyet sem tudott megnyerni. E rossz sorozatát pedig ezúttal sem tudta megszakítani a londoni együttes.

SZAVAZÁS

Melyik csapat nyeri az angol bajnokságot?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

Legutóbb 1989-ben, az Old Traffordon, még Gary Lineker góljának köszönhetően nyert a Tottenham a „vörös ördögök” ellen, az újabb siker azonban tovább várat magára.

Pedig ígéretesen kezdte az összecsapást a vendégcsapat: a 8. percben Rafael van der Vaart lökete csattant a kapufán. A 13. percben azonban már a másik oldalon adódott lehetőség, Pak Dzsi Szung lövése későn kezdett el tekeredni a jobb felső felé – mellément.

A folytatásban nagy iram és küzdelem jellemezte a játékot, igazán nagy helyzetek azonban nem alakultak ki. Egészen a 31. percig, amikor is Nani remek szabadrúgását Nemanja Vidics tökéletes mozdulattal fejelte a jobb alsó sarokba. 1–0

A második félidőben nem adta föl a küzdelmet a Tottenham, s megszerezhette volna az egyenlítő találatot is. A talán legnagyobb lehetőség a 74. percben adódott a vendégcsapat előtt, amikor Vidics ért bele Pavljucsenko lövésébe, a labda pedig, ha nem is sokkal, de a kapu mellett pattogott el.

Egészen a 85. percig volt nyitott a találkozó, ekkor azonban egy érdekes találattal végérvényesen eldőlt a három pont sorsa. Nani esett el a tizenhatoson belül, a játékvezető azonban nem ítélt büntetőt. A labdát megszerző Gomes letette a labdát a földre, a gond csak az, hogy a bíró szabadrúgást sem ítélt kifelé. A szemfüles Nani felkelt a földről, majd a leállított labdát a kapuba lőtte. Gomes csak beleérni tudott. 2–0

A Tottenham rossz sorozata tehát tovább nyúlik, immár 26 mérkőzés óta nem nyert a Spurs Sir Alex Fergusonék ellen.

 A MECCS GÓLJAI

 

PREMIER LEAGUE 
10. FORDULÓ
Manchester United–Tottenham 2–0 (Vidics 31., Nani 85.)
 KORÁBBAN
10. FORDULÓ
Arsenal–West Ham United 1–0 (Song 88.)
Blackburn Rovers–Chelsea 1–2 (Mwaruwari 22., ill. Anelka 39., Ivanovics 84.)
Everton–Stoke City 1–0 (Yakubu 67.)
Fulham–Wigan Athletic 2–0 (Dempsey 30., 44.)
Wolverhampton Wanderers–Manchester City 2–1 (Milijas 30., Edwards 57., ill. Adebayor 23. – 11-esből)
xml_url=http://tudositas.nso.hu/tablebox.php?t=lab,pl,2010/10,,f&xml|
nso_dms_cikkbe
nso_dms_cikkbe
mceBlockPasteEnd

 

Legfrissebb hírek

Csütörtöki sportműsor: kezdődik a Nemzetek Ligája; a Veszprém a klubvilágbajnokságon

Minden más foci
44 perce

Bárány Donát: Jelenleg nem vagyok 90 perces játékos; Bravúr lenne a címvédés a női kosárlabda NB I-ben

E-újság
45 perce

Ellenfélnek nem hiányzik – Simon Zoltán publicisztikája

Magyar válogatott
1 órája

Mi sem vagyunk kriplik! – Fazekas Zoltán jegyzete

Kosárlabda
1 órája

Nemzeti Vágta: kisorsolták az előfutamok sorrendjét

Egyéb egyéni
1 órája

ICEHL: egy pontot hozott haza a Fehérvár Bécsből

Jégkorong
2 órája

Jürgen Klopp: Én több hollandot ismerek, mint Xavi

Német labdarúgás
2 órája

Erős teljesítménnyel hangolódtak sportlövőink a novemberi világbajnokságra

Egyéb egyéni
2 órája