A 7. percben már 3-0-ra vezetett a Man. City

2010.04.03. 20:56
null
Adebayor és a City elintézte a Burnleyt (Fotó: Action Images)
Címkék
Az angol labdarúgó-bajnokság élvonalának 33. fordulójában idegenben aratott nagy különbségű győzelmet a Manchester City. Emmanuel Adebayorék úgy nyertek 6–1-re a Burnley otthonában, hogy a félidőben már 5–0-ra vezettek.

Mindössze hét percre volt szüksége a Manchester Citynek, hogy idegenben eldöntse a Burnley elleni mérkőzést. A „világoskékek" ennyi idő elteltével már 3–0-ra vezettek, végül pedig 6–1-re győztek.

SZAVAZÁS

Melyik csapat nyeri a Premier League 2009-2010-es idényét?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

A Premier League történetében holtversenyben ez volt a legrövidebb idő, amely alatt egy csapat háromgólos vezetésre tett szert a mérkőzés elején. 1993-ban a Tottenham–Oldham összecsapáson volt hasonlóra példa.

Az első gólt Emmanuel Adebayor szerezte, a togói csatár egy szögletet követően kezelte le a labdát, majd félfordulatból lőtt Brian Jensen kapujába. Egy perccel később Carlos Tévez passza után Craig Bellamy vette át a labdát, s lőtt a tizenhatoson belülről gólt. A 7. percben pedig az előbb előkészítő argentin közelről volt eredményes, Adebayor Jensenről kipattanó lövését továbbította a gólvonalon túlra.

A remekül futballozó City szerencsére a folytatásban sem állt le: hiába zuhogott az eső és ázott föl a pálya talaja, a manchesteriek sziporkáztak.

A 20. percben Patrick Vieira is betalált. Az egykori Arsenal-klasszis egy szöglet után fejelt a hazai kapuba. A szünet előtt pedig Adebayor góljának köszönhetően döntött meg egy Premier League-rekordot a vendégegyüttes. Korábban egyetlen idegenben szereplő csapat sem vezetett 5–0-ra a szünetben a PL-ben. 1997 novemberében a Sheffield Wednesday ugyanilyen különbséggel vezetett a félidőben a Bolton Wanderers ellen, de akkor a sheffieldi csapat odahaza játszott.

A szurkolóknak nehéz lehetett elviselni a mérkőzést (Fotó: Action Images)
A szurkolóknak nehéz lehetett elviselni a mérkőzést (Fotó: Action Images)

A második félidőben nem három, hanem tizenhárom percre volt szüksége a Citynek, hogy betaláljon. Vincent Kompany szöglet utáni fejese védhetetlenül csúszott meg a hazai kapu előtt (is) jócskán fölázott talajon.

Hét gólt eddig mindössze két csapat, a Nottingham Forest és a Manchester United szerzett idegenben a Premier League-ben egy meccsen, a Manchester City azonban nem tudott csatlakozni ehhez az előkelő társasághoz. Az újabb gólt ugyanis a Burnley szerezte: Steven Fletcher remekbe szabott találata azonban csak a szépítéshez volt elég.

Győzelmének köszönhetően a Man. City feljött a negyedik, már BL-indulást érő helyre a bajnokságban.

xml_url=http://tudositas.nso.hu/tablebox.php?t=lab,pl,2009/,,f&xml|
nso_dms_cikkbe
nso_dms_cikkbe
mceBlockPasteEnd

 

 

Legfrissebb hírek

A DAC edzője: Ha négyszer kikapsz a Slovantól, akkor megérdemelten állnak ott, ahol...

Minden más foci
15 perce

A Porto 31-edszer bajnok, Mourinhóék lemaradtak az aranyról

Minden más foci
15 perce

Révész Attila: A jelenlegi keret ötven százaléka nem alkalmas az NB I-re

Labdarúgó NB I
32 perce

Demeter Zsomborral szerződést hosszabbítottak Marosvásárhelyen

Minden más foci
55 perce

Videó: így szólt a székely himnusz Csíkszeredán a FCSB legyőzése után

Minden más foci
57 perce

Az idény legjobbjának választott Tóth Balázs: A társak nélkül nem sikerült volna

Légiósok
1 órája

Szűcs Tamás szerint ütőképes marad a bronzéremre hajtó Loki

Labdarúgó NB I
1 órája

Vívás: Spiesz Anna a nyolcaddöntőig jutott a kardozók incshoni GP-viadalán

Egyéb egyéni
2 órája
Ezek is érdekelhetik