A Liverpool Fernando Torres két góljával nyert a Chelsea ellen

Vágólapra másolva!
2009.02.01. 19:03
A Premier League 24. fordulójának legnagyobb rangadóját két 48 pontos csapat, a 3. helyen álló Liverpool és a második Chelsea vívta vasárnap délután. A sokáig elég unalmas találkozó azt követően pörgött fel, hogy a 60. percben Mike Riley játékvezető kiállította Frank Lampardot. A piros lap után a Liverpool egymás után harcolta ki a szögleteket, de igazán nagy gólhelyzetet a 89. percig nem tudtak kialakítani a hazaiak. Akkor azonban érkezett Fernando Torres, aki két góljával eldöntötte a rangadót.
Fernando Torres joggal ünnepel: egymaga döntötte el a Chelsea elleni rangadót
Fotó: Reuters
Fernando Torres joggal ünnepel: egymaga döntötte el a Chelsea elleni rangadót
Fernando Torres joggal ünnepel: egymaga döntötte el a Chelsea elleni rangadót
Fotó: Reuters
Fernando Torres joggal ünnepel: egymaga döntötte el a Chelsea elleni rangadót

A Liverpool és a Chelsea a 24. forduló vasárnapi mérkőzése előtt egyaránt 48 ponttal állt a tabellán, öt ponttal lemaradva az éllovas Manchester Unitedtől, tehát túlzás nélkül állítható: ez a meccs még nagyon sokat számíthat a végelszámolásnál.

Lehet, hogy éppen a tét nyomta rá a bélyegét a találkozóra, ugyanis egyik csapat sem brillírozott az első félidőben. És bár Petr Cechnek több dolga volt, mint a másik oldalon Claudio Reinának, nem mondhatjuk, hogy a Liverpool jól játszott volna.

A legtöbb veszélyt egyébként éppen a Chelsea-védők jelentették saját kapujukra: az első félidőben Ashley Cole talált kis híján a saját kapujába (felszabadítása nem sokkal suhant el a jobb kapufa mellett), míg a második félidőben Bosingwáról pattant veszélyesen a labda Cech kapuja felé, de végül fölé szállt.

A találkozó azt követően pörgött fel egy kicsit, hogy nyújtott lábbal való becsúszás miatt a 60. percben Frank Lampardot kiállította Mike Riley játékvezető.

A folytatásban egyértelmű fölénybe kerültek a „vörösök”, egymás után harcolták ki a szögleteket, de jó darabig nem futotta többre az erejükből. Az egyik legveszélyesebb lehetőség a csereként beálló Joszi Benajun nevéhez fűződött, ám Cech az izraeli középpályás távoli kísérletét is könnyedén tolta szögletre.

Sokáig úgy tűnt, hogy a Chelsea-nek tíz emberrel sikerül kivédekezni a meccset, csakhogy a hajrában Fernando Torres egymaga eldöntötte a rangadót.

A spanyol csatár előbb egy bal oldali beadás után fejelt a hálóba, majd a 93. percben az Ashley Cole lábáról elé kerülő labdát passzolta a kapuba.

TORRES DUPLÁJA VIDEÓN

1–0



2–0



Torres két góljának köszönhetően három döntetlen után ismét nyerni tudott a bajnokságban a Liverpool.

PREMIER LEAGUE

24. FORDULÓ
Liverpool–Chelsea 2–0
Liverpool, 44 174 néző. V: Mike Riley.
Liverpool: Reina - Arbeloa, Carragher, Skrtel, F. Aurélio - Kuyt, X. Alonso, Mascherano (Babel 83.), Riera (Benajun 74.), Gerrard - F. Torres (Ngog 95.)
Chelsea: Cech - Bosingwa, Alex, Terry, A. Cole - Ballack, Obi Mikel, Lampard, Malouda (Deco 69.) – S. Kalou (Stoch 85.), Anelka (Drogba 69.)
Gól: F. Torres (89., 93.)
Kiállítva: Lampard (60.)


A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA

1. Manchester United 23 16 5 2 40–10 +30 53
2. Liverpool 24 14 9 1 38–15 +23 51
3. Chelsea 24 14 6 4 44–14 +30 48
4. Aston Villa 24 14 6 4 39–25 +14 48
5. Arsenal 24 12 7 5 38–25 +13 43
6. Everton 24 10 7 7 32–29 +3 37
7. Wigan 24 9 6 9 26–24 +2 33
8. West Ham 24 9 6 9 31–31 0 33
9. Fulham 22 7 8 7 22–19 +3 29
10. Manchester City 23 8 4 11 41–32 +9 28
11. Hull City 24 7 7 10 31–46 –15 28
12. Bolton 24 8 3 13 27–34 –7 27
13. Sunderland 24 7 6 11 25–33 –8 27
14. Tottenham 24 6 6 12 26–31 –5 24
15. Newcastle 24 5 9 10 30–40 –10 24
16. Portsmouth 23 6 6 11 23–38 –15 24
17. Stoke City 24 6 6 12 21–38 –17 24
18. Blackburn 23 5 8 10 27–38 –11 23
19. Middlesbrough 24 5 7 12 18–35 –17 22
20. West Bromwich Albion 24 6 4 14 22–44 –22 22
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik