Manchester United: Beckham is megdöbbent Keane távozása után

Vágólapra másolva!
2005.11.18. 17:23
Címkék
David Beckham, a Real Madrid angol sztárja is megdöbbent annak a hírnek a hallatán, hogy 12 és fél év után közös megegyezéssel szakított egymással Roy Keane és a Manchester United.
Beckham, aki éveken át volt csapattársa az ír középpályásnak mielőtt a Galaktikusokhoz szerződött 2003 nyarán, elmondta, hogy meglepetésként érte a 34 éves futballista lépése.

"Döbbenetes, ami történt. Meggyőződésem volt, hogy még évekig marad és miután befejezi futballista-karrierjét, a klubnál lesz edző valamelyik korosztályos csapatnál. A döntés az övé volt, és bárki, aki rosszat fog mondani róla, előbb gondolja végig, hogy Roy mennyit tett az Unitedért" - nyilatkozta Beckham, aki azt is hozzátette, hogy pályafutása során Keane személyisége volt rá a legnagyobb hatással.

A Real csillagán kívül a Vörös Ördögök szurkolói is meghökkentek a csapatkapitány hirtelen távozásán.

"Tudtuk, hogy eljön majd ez a pillanat, de azt nem hittük, hogy ilyen hamar bekövetkezik. Több, mint negyven éve vagyok a csapat szurkolója, és bizton állítom, Roy a klub történetének három legkiválóbb játékosa közé tartozik" - nyilatkozta az egyik vezérdrukker.

Roy Keane legnagyobb sikerét 1999-ben érte el a Vörös Ördögökkel, amikor a csapat triplázott, vagyis megnyerte a Bajnokok Ligáját, az angol bajnoki címet és az FA Kupát, noha Keane a BL-döntőjében eltiltás miatt nem szerepelhetett.
Legfrissebb hírek

A görögök legyőzésével közel kerültünk a csoportelsőséghez; Guzi Blanka: Remek érzés megélni a fejlődést

E-újság
1 perce

A piac varázslói – Moncz Attila publicisztikája

Angol labdarúgás
1 perce

Szombati sportműsor: Magyarország–Ausztrália férfi pólómeccs a vizes vb-n

Minden más foci
1 perce

Bravúrral van remény – Thury Gábor jegyzete

Európa-liga
1 perce

Lyles visszavágott Tebogónak; Takács Boglárka nyolcadik lett a monacói Gyémánt Liga-viadalon

Atlétika
23 perce

A spanyolok legyőzték az olaszokat, akik így is továbbjutottak a csoportból a női Eb-n

Minden más foci
28 perce

Kosár: győzelemmel kezdett a B-divíziós Eb-n az U20-as férfiválogatott

Utánpótlássport
1 órája

A Liverpool visszavonultatja Diogo Jota mezszámát – hivatalos

Angol labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik