Keane nagytakarítást rendezne a Unitednél

Vágólapra másolva!
2005.11.02. 18:07
Címkék
Mint arról tegnap beszámoltunk, le kellett venni az angol labdarúgó-bajnokságban szereplő Manchester United tévécsatornájának programjárólról a klub szókimondó középpályásának, Roy Keane-nek a műsorát, mivel igencsak hevesen támadta saját játékostársait.

Tegnap még csak azt lehetett tudni, hogy Keane a csapat Middlesbrough elleni 4-1-es veresége kapcsán illette keresetlen szavakkal a többieket, azóta viszont tételesen nyilvánosságra kerültek az ír játékos mondatai, amelyek sem róla, sem a csapatról nem festenek túl kedvező képet.

Keane ugyanis úgy vélekedik, itt az ideje a nagytakarításnak a United öltözőjében. "Azt beszélik, januárban majd helyrehozzuk a hibákat és új embereket igazolunk. Épp az ellenkezőjét kellene tennünk" – közölte.

A 11 éve a Vörös Ördögök szolgálatában álló labdarúgó nem kímélte a klub középhátvédjét, Rio Ferdinandot sem. "120 ezer fontot keres hetente, meccsenként 20 percig focizik jól, és már szupersztárnak hiszi magát. Pedig ezt a játékot 90 percig játsszák" – morgolódott Keane, aki korábban azt mondta, nincs egyetlen barátja sem a klub öltözőjében.

"Nem lepett meg, hogy ilyen csúnyán kikaptunk, már egy ideje számítottam rá" – árulta el a 34 éves középpályás. "Unom már, hogy nekem kell kimondanom, és a többiek is unják, hogy ezt kell hallgatniuk tőlem, de cserbenhagyták a klubot, az edzőjüket és a szurkolóikat is."

"A fiatal játékosokat az idősebbek hagyják cserben, mert nincs köztük egy igazi vezető személyiség, aki példát mutatna. A fiatalok meg aláírják a szerződésüket, és elégedetten hátradőlnek, azt gondolván, megcsinálták a szerencséjüket. Hát nem. Tartoznak a szakmai stábnak és a szurkolóknak azzal, hogy odategyék magukat. Jól megfizetik őket, de ezt kemény munkával kellene kiérdemelniük. Úgy tűnik azonban, a Unitednál a rossz játékot fizetik meg. Talán nekem is ezt kellene tennem, ha visszatérek a pályára – rosszul kellene játszanom" – vélekedett a jelenleg lábsérülése miatt pihenő Keane.

Sir Alex Ferguson, a United edzője nem kívánta kommentálni játékosa szavait.
Legfrissebb hírek

„Nemcsak próbálkozunk, hanem bizonyítunk is” – jöhetnek az ausztrálok a vizes vb-n!

Vizes vb 2025
27 perce

Szombati sportműsor: Magyarország–Ausztrália férfi pólómeccs a vizes vb-n

Minden más foci
7 órája

A görögök legyőzésével közel kerültünk a csoportelsőséghez; Guzi Blanka: Remek érzés megélni a fejlődést

E-újság
8 órája

A piac varázslói – Moncz Attila publicisztikája

Angol labdarúgás
8 órája

Bravúrral van remény – Thury Gábor jegyzete

Európa-liga
8 órája

Lyles visszavágott Tebogónak; Takács Boglárka nyolcadik lett a monacói Gyémánt Liga-viadalon

Atlétika
8 órája

A spanyolok legyőzték az olaszokat, akik így is továbbjutottak a csoportból a női Eb-n

Minden más foci
8 órája

Kosár: győzelemmel kezdett a B-divíziós Eb-n az U20-as férfiválogatott

Utánpótlássport
9 órája
Ezek is érdekelhetik