PL: egy éve még 30 milliót fizetett érte a Newcastle, most kölcsönadta – hivatalos

Vágólapra másolva!
2023.01.20. 15:44
null
Nottinghamben folytatja pályafutását Chris Wood (Fotó: Twitter/Nottingham Forest FC)
Hivatalos oldalán jelentette be az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Nottingham Forest FC, hogy az idény végéig kölcsönvette a Newcastle United új-zélandi csatárát, Chris Woodot.

A 32 éves új-zélandi csatár a jelenlegi idény végéig kötelezte el magát a Premier League újoncához, amelynek kivásárlási opciója is van rá – amennyiben a kétszeres BEK-győztes Forest él ezzel a lehetőség, úgy Wood 2024 nyaráig maradna Nottinghamben.

Ellenfélként a City Ground gyepén (a Nottingham Forest Stadionja, a szerk.) megtapasztaltam, mennyire ellenséges hangulatot tudnak teremteni a szurkolók. A nottinghami drukkerek hangosak és lelkesek, így örülök, hogy ezúttal nekem fognak szurkolni. Már nagyon várom, hogy pályára léphessek” – idézi a klubhonlap Chris Woodot.

A Newcastle United 2022 januárjában még 30 millió eurót fizetett a Burnley-nek Wood játékjogáért, de az új-zélandi csatár a jelenlegi idényben 18 mérkőzésen már csak 438 percet kapott a Premier League-ben – ez idő alatt 2 gólt könyvelhetett el.

 


 

Legfrissebb hírek

Szoboszlai gólpasszt adott, a Liverpool ikszelt az Arsenallal

Angol labdarúgás
1 perce

Szoboszlai gólpassza után már két góllal vezet a Liverpool

Angol labdarúgás
1 órája

Premier League: kikapott a Man. United és a Spurs – jelenleg a két legrosszabb bennmaradó az El két döntőse!

Angol labdarúgás
2 órája

Legyőzte a Chelsea-t, és nagy lépést tett a BL felé a Newcastle

Angol labdarúgás
4 órája

Arne Slot felrázná a rangadóra a bajnok Liverpoolt

Angol labdarúgás
10 órája

Fontos pontokat hullajtott el a City a Soton vendégeként; Watkins klubrekorder lett, Kerkezék rovására

Angol labdarúgás
22 órája

Szinte tét nélküli, mégis fontos meccs vár Kerkez Milosra

Angol labdarúgás
Tegnap, 9:52

PL: a szakírók szerint Mohamed Szalah az idény legjobbja

Angol labdarúgás
2025.05.09. 12:35
Ezek is érdekelhetik