NHL: újabb Sharks-siker az Anaheim ellen

M. D.M. D.
Vágólapra másolva!
2021.03.14. 08:57
null
Evander Kane (jobbra) sorozatban a harmadik meccsén talált be (Fotó: Getty Images)
A San Jose ismét legyőzte az Anaheimet az észak-amerikai profi jégkorongligában (NHL) – írja az MTI.


A Sharks pénteken 6–0-ra múlta felül vendéglátóját, egy nappal később pedig 3–1-re. A vendégeknél Evander Kane sorozatban a harmadik mérkőzésén lőtt gólt, és a San Jose az idény során először nyert meg egymás után három mérkőzést.

A címvédő Tampa Bay Lightning a szezonban először játszott közönség előtt hazai környezetben, így felvonták a bajnoki lobogót, majd a csapat 6–3-ra megverte a Nashville Predatorst. Tyler Johnson és Blake Coleman egyformán góllal és gólpasszal vette ki a részét a sikerből.

A Washington Capitals 5–4-re nyert Philadelphiában, ezzel sorozatban a negyedik győzelmét söpörte be. A vendégeknél a kapuba talált Alekszandr Ovecskin, aki a 716. NHL-góljával már csak eggyel marad el a legeredményesebbek listáján hatodik Phil Espositótól.

NHL, ALAPSZAKASZ
Boston Bruins–New York Rangers 0–4
Columbus Blue Jackets–Dallas Stars 4–3 – hosszabbítás után
Buffalo Sabres–Pittsburgh Penguins 0–3
Calgary Flames–Montreal Canadiens 3–1
Florida Panthers–Chicago Blackhawks 4–2
New Jersey Devils–New York Islanders 2–3
Philadelphia Flyers–Washington Capitals 4–5
Tampa Bay Lightning–Nashville Predators 6–3
Toronto Maple Leafs–Winnipeg Jets 2–5
St. Louis Blues–Vegas Golden Knights 1–5
Anaheim Ducks–San Jose Sharks 1–3
Vancouver Canucks–Edmonton Oilers 2–1

(MTI)

Legfrissebb hírek

NHL: 79 gól a szünet előtt; élen a Colorado, befogták a Carolinát

Amerikai sportok
16 órája

NHL: a Kraken kapusa 38 védéssel segítette győzelemhez csapatát

Amerikai sportok
2025.12.23. 07:31

NHL: Sidney Crosby megdöntötte Mario Lemieux pittsburghi pontrekordját

Amerikai sportok
2025.12.22. 09:18

Karlsson remeklésével a Canucks sorozatban a negyedik győzelmét aratta az NHL-ben

Amerikai sportok
2025.12.21. 08:17

NHL: 11 gól Anaheimben, Sherwood-tripla a Canucksban

Amerikai sportok
2025.12.20. 08:48

NHL: McDavid folytatta pazar sorozatát, a pontlista élére ugrott

Amerikai sportok
2025.12.19. 07:20

Sorozatban ötödször nyert a keleten vezető Hurricanes

Amerikai sportok
2025.12.18. 07:35

Történelem az NHL-ben: megvan az első 1000 pontos német!

Jégkorong
2025.12.17. 08:07
Ezek is érdekelhetik