NFL: sorozatban hetedik meccsén is győzött a Dolphins

Vágólapra másolva!
2021.12.28. 07:16
null
Nyolcszor vitték Bookot (sötétben) földre a Dolphins védői (Fotó: Getty Images)
Az észak-amerikai profi amerikaifutball-bajnokság (NFL) 16. fordulójának magyar idő szerint kedd hajnali mérkőzésén a Miami Dolphins 20–3-ra nyert a New Orleans Saints otthonában, amivel sorozatban hetedik győzelmét aratta, s az első csapat lett az NFL történelme során, amely hét elvesztett meccs után sorozatban hétszer győzni is tud.

A Dolphins elsősorban védelmének köszönhetően győzött, miután két interceptionbe is belekényszerítették a Saint újonc irányítóját, Ian Bookot, akit emellett még nyolc alkalommal sackeltek is. A Miami részéről sokat tett hozzá a sikerhez a szintén újonc Jaylen Waddle, aki 10 elkapása mellett 92 yardot futott, s így mindössze 5 elkapás választja el, attól, hogy beállítsa Anquan Baldvin újoncrekordját: 2003-ban elsőévesként 101 elkapással zárta az idényt..

Érdemes egyébként megjegyezni, hogy Book csak azért kezdhetett a Saintsnél, mert a kezdőirányító Tysom Hill és veterán cseréje, Trevor Siemian egyaránt a Covid-listára került a meccs előtt – velük együtt összesen 16 Saints-játékos hagyta ki a Dolphins elleni mérkőzést ezen okból.

AMERIKAI FUTBALL
NFL, ALAPSZAKASZ
16. FORDULÓ
New Orleans Saints–Miami Dolphins 3–20

AZ ÁLLÁS
CSOPORTONKÉNT
AFC Kelet Gy-V-D % SZ–K PK
1. Buffalo Bills 9 – 6 – 0 0.600 427–264 +163
2. New England Patriots 9 – 6 – 0 0.600 388–260 +128
3. Miami Dolphins 8 – 7 – 0 0.533 305–315 –10
4. New York Jets 4 – 11 – 0 0.267 276–449 –173
AFC Észak Gy-V-D % SZ–K PK
1. Cincinnati Bengals 9 – 6 – 0 0.600 410–324 +86
2. Baltimore Ravens 9 – 6 – 0 0.600 356–355 +1
3. Pittsburgh Steelers 7 – 7 – 1 0.500 301–361 –60
4. Cleveland Browns 7 – 8 – 0 0.467 314–329 –15
AFC Dél Gy-V-D % SZ–K PK
1. Tennessee Titans 10 – 5 – 0 0.667 357–326 +31
2. Indianapolis Colts 9 – 6 – 0 0.600 420–316 +104
3. Houston Texans 4 – 11 – 0 0.267 248–401 –153
4. Jacksonville Jaguars 2 – 13 – 0 0.133 217–396 –179
AFC Nyugat Gy-V-D % SZ–K PK
1. Kansas City Chiefs 11 – 4 – 0 0.733 411–306 +105
2. Los Angeles Chargers 8 – 7 – 0 0.533 408–411 –3
3. Las Vegas Raiders 8 – 7 – 0 0.533 316–387 –71
4. Denver Broncos 7 – 8 – 0 0.467 298–260 +38
NFC Kelet Gy-V-D % SZ–K PK
1. Dallas Cowboys 11 – 4 – 0 0.733 457–307 +150
2. Philadelphia Eagles 8 – 7 – 0 0.533 398–318 +80
3. Washington Football Team 6 – 9 – 0 0.400 297–407 –110
4. New York Giants 4 – 11 – 0 0.267 248–365 –117
NFC Észak Gy-V-D % SZ–K PK
1. Green Bay Packers 11 – 4 – 0 0.733 382–325 +57
2. Minnesota Vikings 7 – 8 – 0 0.467 384–372 +12
3. Chicago Bears 5 – 10 – 0 0.333 265–373 –108
4. Detroit Lions 2 – 12 – 1 0.167 259–386 –127
NFC Dél Gy-V-D % SZ–K PK
1. Tampa Bay Buccaneers 11 – 4 – 0 0.733 442–312 +130
2. Atlanta Falcons 7 – 8 – 0 0.467 278–400 –122
3. New Orleans Saints 7 – 8 – 0 0.467 316–305 +11
4. Carolina Panthers 5 – 10 – 0 0.333 277–345 –68
NFC Nyugat Gy-V-D % SZ–K PK
1. Los Angeles Rams 11 – 4 – 0 0.733 416–326 +90
2. Arizona Cardinals 10 – 5 – 0 0.667 394–306 +88
3. San Francisco 49ers 8 – 7 – 0 0.533 377–334 +43
4. Seattle Seahawks 5 – 10 – 0 0.333 306–307 –1
FŐCSOPORTONKÉNT
AFC Gy-V-D % SZ–K PK
1. Kansas City Chiefs 11 – 4 – 0 0.733 411–306 +105
2. Tennessee Titans 10 – 5 – 0 0.667 357–326 +31
3. Cincinnati Bengals 9 – 6 – 0 0.600 410–324 +86
3. Buffalo Bills 9 – 6 – 0 0.600 427–264 +163
5. Indianapolis Colts 9 – 6 – 0 0.600 420–316 +104
5. Baltimore Ravens 9 – 6 – 0 0.600 356–355 +1
5. New England Patriots 9 – 6 – 0 0.600 388–260 +128
8. Las Vegas Raiders 8 – 7 – 0 0.533 316–387 –71
8. Los Angeles Chargers 8 – 7 – 0 0.533 408–411 –3
8. Miami Dolphins 8 – 7 – 0 0.533 305–315 –10
11. Pittsburgh Steelers 7 – 7 – 1 0.500 301–361 –60
12. Denver Broncos 7 – 8 – 0 0.467 298–260 +38
12. Cleveland Browns 7 – 8 – 0 0.467 314–329 –15
14. Houston Texans 4 – 11 – 0 0.267 248–401 –153
14. New York Jets 4 – 11 – 0 0.267 276–449 –173
16. Jacksonville Jaguars 2 – 13 – 0 0.133 217–396 –179
NFC Gy-V-D % SZ–K PK
1. Los Angeles Rams 11 – 4 – 0 0.733 416–326 +90
1. Tampa Bay Buccaneers 11 – 4 – 0 0.733 442–312 +130
1. Green Bay Packers 11 – 4 – 0 0.733 382–325 +57
1. Dallas Cowboys 11 – 4 – 0 0.733 457–307 +150
5. Arizona Cardinals 10 – 5 – 0 0.667 394–306 +88
6. San Francisco 49ers 8 – 7 – 0 0.533 377–334 +43
6. Philadelphia Eagles 8 – 7 – 0 0.533 398–318 +80
8. New Orleans Saints 7 – 8 – 0 0.467 316–305 +11
8. Atlanta Falcons 7 – 8 – 0 0.467 278–400 –122
8. Minnesota Vikings 7 – 8 – 0 0.467 384–372 +12
11. Washington Football Team 6 – 9 – 0 0.400 297–407 –110
12. Seattle Seahawks 5 – 10 – 0 0.333 306–307 –1
12. Carolina Panthers 5 – 10 – 0 0.333 277–345 –68
12. Chicago Bears 5 – 10 – 0 0.333 265–373 –108
15. New York Giants 4 – 11 – 0 0.267 248–365 –117
16. Detroit Lions 2 – 12 – 1 0.167 259–386 –127

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik