NFL: a Raiders hosszabbítás után verte a Cowboyst

K. T. I.K. T. I.
Vágólapra másolva!
2021.11.26. 07:31
null
Daniel Carlson mezőnygólja döntött a hosszabbításban (Fotó: Getty Images)
A fordulót megelőzően 50 százalékos mérleggel álló New Orleans Saints óriási verést kapott a Buffalo Billstől az észak-amerikai futballbajnokság, az NFL alapszakaszának 12. fordulójában. A Dallas Cowboys rendkívül fordulatos meccsen, a hajrában harcolta ki a hosszabbítást, ám nem tudott nyerni a Las Vegas Raiders ellen.

 

A Los Angeles-iek kétszer is tíz pont feletti különbséggel vezettek, ám az utolsó negyedben így is vissza tudott kapaszkodni a Dallas. A Cowboys ráadásul több – utólag sokba került – hibát is elkövetett, elég Greg Zuerlein első negyedben kihagyott extra pontját, vagy a második játékrészbeli elhibázott mezőnykísérletét említeni. Csak azért nem a 33 éves nebraskai lett a meccs negatív hőse, mert a végjátékban előbb az ő mezőnygóljával indította meg a kapaszkodást a Dallas, majd 14.41-nél ő szerezte meg a hosszabbítást érő pontokat is (33–33).

A végén Daniel Carlson mezőnygólja döntött (33–36).

A Raiders számára kulcsfontosságú volt a siker, mivel 11 meccs után ezzel lett ismét pozitív a mérlege, és így a 11. helyen áll az Amerikai főcsoportban. A Cowboysnak ez volt a negyedik veresége.

A Saintsnek épp a Buffalo elleni vereséggel fordult negatívba a mérlege a Nemzeti főcsoportban.

AMERIKAI FUTBALL
NFL, ALAPSZAKASZ
12. FORDULÓ

Dallas Cowboys–Las Vegas Raiders 33–36 – hosszabbítás után
New Orleans Saints–Buffalo Bills 6–31
Korábban

Detroit Lions–Chicago Bears 14–16
Vasárnap
19.00: Cincinnati Bengals–Pittsburgh Steelers
19.00: Houston Texans–New York Jets
19.00: Indianapolis Colts–Tampa Bay Buccaneers
19.00: Jacksonville Jaguars–Atlanta Falcons
19.00: Miami Dolphins–Carolina Panthers
19.00: New England Patriots–Tennessee Titans
19.00: New York Giants–Philadelphia Eagles
22.05: Denver Broncos–Los Angeles Chargers
22.25: Green Bay Packers–Los Angeles Rams
22.25: San Francisco 49ers–Minnesota Vikings
Hétfő
2.20:
Baltimore Ravens–Cleveland Browns

Legfrissebb hírek

A hat labdavesztés miatt kikapott Minnesotában és elbúcsúzott a rájátszástól a Detroit – videók

Amerikai sportok
Tegnap, 1:51

NHL: 79 gól a szünet előtt; élen a Colorado, befogták a Carolinát

Amerikai sportok
2025.12.24. 07:42

NHL: a Kraken kapusa 38 védéssel segítette győzelemhez csapatát

Amerikai sportok
2025.12.23. 07:31

NHL: Sidney Crosby megdöntötte Mario Lemieux pittsburghi pontrekordját

Amerikai sportok
2025.12.22. 09:18

A Carolina legyőzte a Tampa Bayt, és lépéselőnybe került a csoportgyőzelem szempontjából – videó

Amerikai sportok
2025.12.21. 22:51

Karlsson remeklésével a Canucks sorozatban a negyedik győzelmét aratta az NHL-ben

Amerikai sportok
2025.12.21. 08:17

NHL: 11 gól Anaheimben, Sherwood-tripla a Canucksban

Amerikai sportok
2025.12.20. 08:48

NHL: McDavid folytatta pazar sorozatát, a pontlista élére ugrott

Amerikai sportok
2025.12.19. 07:20
Ezek is érdekelhetik