NFL: 2024-ben kezdi kommentátori karrierjét Tom Brady

M. M.M. M.
Vágólapra másolva!
2023.02.07. 10:43
null
Tom Brady egy évnyi felkészülést követően lép a mikrofon mögé (Fotó: Getty Images)
Amint azt megírtuk, Tom Brady egy 10 éves, 375 millió dolláros szerződést kötött tavaly a Fox Sportsszal, hogy visszavonulását követően a csatorna szakkommentátora legyen. Brady azt is bejelentette, hogy csak 2024-től kezdi munkáját, mert az elkövetkező évben szeretne tanulni, és a lehető legjobbá válni új hivatásában.


Tom Brady a múlt héten jelentette be visszavonulását, következő állomása a kommentátorállás lesz. A legendás irányító a Fox Sports első számú elemzője lesz, azonban csak 2024-től. Ezt a csatorna The Herd című műsorában közölte Colin Cowherddel. „A múlt héten beszéltem a Fox Sports vezetőségével, és megengedték, hogy csak 2024-től kezdjem el a munkámat a csatornánál, addig ugyanis szeretnék tanulni és kiválóvá válni a szakmában.

A legnagyobb motivációm New Englandben és Tampában is az volt, hogy ne hagyjam cserben a körülöttem állókat, ez a jövőben is így lesz, ahhoz pedig, hogy kitűnő legyek, idő kell” – mondta minden idők legjobb irányítója.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik