NBA: öt év után távozik a Wizards vezetőedzője

MTI, V. Á.MTI, V. Á.
Vágólapra másolva!
2021.06.16. 18:30
null
Scott Brooks háromszor is rájátszásba vezette a Washingtont (Fotó: AFP)
Nem hosszabbítja meg Scott Brooks vezetőedző szerződését az észak-amerikai profi kosárlabdaligában (NBA) érdekelt Washington Wizards – írja az MTI.

 

A két fél nem tudott megállapodni a folytatásról azok után, hogy a fővárosiak – 34 győzelmet és 38 vereséget hozó alapszakaszt követően – a rájátszás első körében 4–1-es összesítéssel kikaptak Philadelphia 76ers-től.

Az 55 esztendős Brooks – akit a 2009–2010-es évadban a legjobb edzőnek választottak meg – öt idény alatt háromszor jutott playoffba a Wizardsszal.

Szerdán a New Orleans Pelicans is edzőt váltott: egybehangzó sajtóinformációk szerint menesztették Stan Van Gundyt, aki csupán egy idényen át irányította a gárdát, amely 31 győzelemmel és 41 vereséggel zárta az alapszakaszt, így nem jutott a rájátszásba.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik